Űrkutatás és biológia

2025. szeptember 17-én a 11. évfolyamos biológia fakultációs csoport legjobbjai egy izgalmas programon vehettek részt. A Magyar Űrhajós Program (HUNOR) keretén belül egy tudományos előadássorozatot szerveztek a STEM területek iránt érdeklődőknek, amelyek előadóinak az AX-4 misszióhoz kötődő magyar kutatási projektek vezető alakjait kérték fel. Mi dr. Gácser Attila intézetvezető egyetemi tanár, a Szegedi Tudományegyetem Biológia Intézetének biológusát hallgattuk, aki lebilincselő előadást tartott a világűrben zajló biológiai kutatásokról. Megtudhattuk, hogyan viselkednek a baktériumok az űrben (egyesek agresszívekké válnak, mások antibiotikum-rezisztenciát építenek ki), találkozhattunk egy „lehetetlen” lénnyel: a medveállatkával, aki a mélyűrben 10 napig túléli az UV sugárzás földi értékének 1000-szeresét is, a teljes oxigénhiányt pedig 7 hónapig bírja. A Kapu Tibor által is elvégzett növénykísérletekről is szó esett, amelyek arra irányultak, hogy hogyan tudnak majd a növények élelmet, oxigént és vizet biztosítani egy jövőbeni Mars missziónak. Természetesen a genetikusok kedvenc állatkája, a Drosophila melanogaster sem maradhatott ki az előadásból és az űrutazásból, mert az öregedés jelenségeit, esetleges lassításának mechanizmusait kiválóan lehet tanulmányozni rajtuk a mikrogravitáció körülményei között.

Űrkutatás és biológia

Az egy órás előadás után lehetett kérdéseket feltenni, majd pedig a vezetett túra következett az élményközpontban. Részesei lehettünk a kilövésnek és a dokkolásnak, láttuk, mit esznek, és hol alszanak az űrhajósok, gyönyörködhettünk a „Kupola” nyújtotta látványban, de talán legnagyobb sikere a VR szemüveggel tehető űrsétának volt.

Űrkutatás és biológia

Űrkutatás és biológia

A kis csapat fáradtan, de élményekkel gazdagabban hagyta el a Millenáris G épületét.

Űrkutatás és biológia

A diákokat kísérte: Kotánné Baló Krisztina tanárnő.