Karinthy 40 – Mini történelmi konferencia

2026. június 11-én különleges eseménynek adott otthont iskolánk: a 11.BE történelemfakultáció diákjai megrendezték a Karinthy 40 – mini történelmi konferenciát.

A rendezvény az iskola fennállásának negyvenedik évfordulójához kapcsolódó kutatómunka lezárását jelentette. A diákok az elmúlt hónapokban különböző szempontokból vizsgálták iskolánk múltját, történetét és hagyományait, majd eredményeiket konferencia-előadások formájában mutatták be.

Két szekcióban hallgathattuk meg az előadásokat. Az első részben Simon Brigitta az iskola épületének történetét ismertette, Kovács Eszter a névadás hátterét mutatta be, Juhász Janka arra kereste a választ, hogy miért éppen Karinthy Frigyes lett intézményünk névadója, míg Béres Luca és Szabó Anna közös előadásukban a múlt és a jelen diákéletét hasonlították össze.

A rövid szünet után a második szekció következett. Balogh Enikő az iskolai programok változásait vizsgálta, Czikó Panna a tanítás régi és mai formáit vetette össze, Farkas Roxána Berg Judit iskolai éveit és írói pályáját mutatta be, Tamás Bálint két interjú válaszait értékelte, Lukács Alexandra pedig az iskola történetének legfontosabb mérföldköveit foglalta össze.

Az előadásokat minden esetben kérdések és rövid szakmai beszélgetések követték, amelyek során a hallgatóság is aktívan bekapcsolódhatott a közös gondolkodásba. A konferencia különlegességét az adta, hogy a diákok nemcsak előadóként, hanem kutatóként is kipróbálhatták magukat: forrásokat dolgoztak fel, interjúkat készítettek és önálló következtetéseket fogalmaztak meg.

Karinthy 40 – Mini történelmi konferencia