IB Visual Arts kiállítás
Iskolánkban idén második alkalommal került sor az IB Visual Arts tantárgy diákjai érettségi zárókiállítására.
A diákok egy kurátori zárókiállítás formájában mutatják be legjobb munkáikból készült válogatásaikat, amelyben egy gondolat mentén, a művek egymásra reflektálva a kiállítás szövetét koherens módon rendezik. Ez a diákok IB művészeti tapasztalatainak csúcspontja. Egy-egy mű vagy művész nyomán, saját életélés tapasztalatai alapján minden tanuló egy téma köré szervezte a műveit. Témáik voltak az utazás, a városi elidegenedés, magány, a monotonitás és a biztonság keresés: a kamaszkori abúzus, a társadalmi elvárások a női létben, a ki nem mondott szavak és a víz mint közeg.
A kurátori indoklásban a látogató betekinthet az alkotó gondolataiba. Ebben az írásos indoklásban védik meg és fejtik ki céljukat és szándékukat.
Az ezt megelőző Comparativ Studyban összegzik a képelemzési és a művészettörténeti tudásukat, majd a harmadik komponensként a Process Portfolio-ban bemutatják az alkotói utat, ahogy a műveik készültek.
A kurátori indoklások megtekinthetőek ide kattintva.