Határtalanul

Határtalanul Határtalanul

Határtalanul kirándulás Erdélybe
(Székelyföld kincsei – a Sóvidék csodái)

2022. májusában a Határtalanul pályázat keretében a 10.a osztállyal hat napos erdélyi kiránduláson vettünk részt, melyen a sóvidék természeti és kulturális kincseit fedeztük föl. Az időjárás végig tökéletes volt, így nagyon sok szép élményben volt részünk.

Az első nap főleg az utazásról szólt, de délután megálltunk a Körösfői református templomban, ahol a gyülekezet gondnoka elmesélte nekünk a templom és a híres fakazettás mennyezet történetét. Ráadásként még a templom műemlék orgonáját is meghallgathattuk.

Határtalanul

Késő délután értünk Nyárádszeredára, ahol bőséges vacsorával vártak minket.

Második nap délelőttjén körbesétáltuk Szovátán a tavakat, melyek közül legismertebb a Medve-tó. Nagy hasznát vettük, hogy az iskola földrajztanára volt a kísérőtanárunk, mert így fél pillanat alatt előkerültek olyan kifejezések, mint pl. heliotermikus. A sétát ezután a parajdi sóháton folytattuk, ahol érdekes sóképződményeket és medvenyomokat is láttunk.

Határtalanul

A sóhátság körbejárása után lementünk a bányába is, majd ellátogattunk egy sóvágó műhelybe, ahol nyakig sóporosak lettünk, de közben ízes székely nyelven megtudtuk, hogyan kell feldolgozni a bányából kikerült sót. A nap lezárása Korondon egy taplász-bemutató volt, ahol bepillanthattunk egy ősi, letűnőben lévő mesterség szépségeibe és nehézségeibe.

Határtalanul

Harmadik napunkon ellátogattunk Székelyudvarhelyen a Kós Károly Szakközépiskolába, ahol az igazgató mesélt a szakképzés átalakulásának kihívásairól, és közelebbi kapcsolatba kerülhettünk ottani magyar diákokkal.

Határtalanul

Az iskolalátogatás után a székelyek szent hegyére, a Madarasi Hargitára túráztunk egy darabig traktorral az utolsó szakaszon pedig gyalogosan. Lélegzetelállító kilátás, gyönyörű idő fogadott minket, jó volt töltekezni és csendben befogadni a látottakat.

Határtalanul

Este későn érkeztünk meg Székelypálfalvára, ahol nagy vendégszeretettel fogadtak minket.

Negyedik napunk délelőttjét Kisbaconban töltöttük, ahol megnéztük a Benedek Elek emlékházat és a vízimalmot, ebédre pedig helyben sütött kürtőskalácsot ettünk.

Határtalanul

Délután Tusnádfürdő helyett egészen a Szent Anna tóig, és a mohos tőzeglápig jutottunk, ahol nagyon élvezetes idegenvezetésben volt részünk (a saját idegenvezetőnket itt elvesztettük, de aztán megkerült). Este későn, már sötétben értünk a szállásra, de ez egy közös néptáncos mulatságtól (a Boróka néptáncegyüttes tagjaival) nem tartott vissza minket, jó hangulatban telt a késő este.

Ötödik napon Székelyvarságra látogattunk, egy nagy kirándulás és a Csobogó-kő vízesés megmászása után eljutottunk a varsági kocsmába, a Parlamentbe, ahol bőséges ebédben és egy igazi zsindelykészítő-mester bemutatójában volt részünk. Az idegenvezető segítségének köszönhetően kissé kalandosan jutottunk le a buszig, ahonnan Szejkefürdőre utaztunk, ahol megnéztük a Mini- Erdély Parkot és felsétáltunk Orbán Balázs sírjához. Késő délután jutottunk Farkaslakára, ahol megkoszorúztuk Tamási Áron síremlékét.

Határtalanul

Utolsó napunk ismét a hosszú utazásról szólt, de Ispánkútnál koszorúztunk, Segesváron pedig egy órás városnézésben volt részünk. Lélekben feltöltekezve, rengeteg közös szép élménnyel gazdagodva, testben pedig fáradtan értünk haza.