DÉLVIDÉK: Szabadkától Fiuméig - Barangolás a Délvidéken
2022. 04. 06 – 10.
04. 06.
Reggel 7:30-kor keltünk útra iskolánk, a Karinthy Frigyes Gimnázium parkolójából. Első alkalommal Kecskeméten álltunk meg, hogy idegenvezetőnk is felszállhasson a buszra. Áthajtottunk a határon, majd fél 11-kor megérkeztünk a szerbiai Palicsra. Palics Szabadka külvárosa, mely a gyönyörű taváról híres, ami magyar szecessziós stílusú épületekkel van körülvéve. Ez a tó az Osztrák-Magyar Monarchia idején nagy népszerűségnek örvendett Szabadka lakosai körében: nyaralókat, sőt még villamost is építettek oda városukból, hogy minél gyakrabban és könnyebben megközelíthessék ezt a festői környéket. Megtudtuk, hogy akkoriban élt ott egy kiváló sportoló, Vermes Lajos, aki 20 évvel az újkori olimpiák előtt az ókori olimpiák ihlette sportjátékokat szervezett, sőt egy olimpiai falut is épített, illetve a Monarchia első velodromját, egy bicikli-versenypályát.
Sétáltunk a parton, és megnéztük a gyönyörű épületeket. Szabadprogram alatt megtekintettük a víztornyot is. Az egykori női fürdőbe is betértünk, amely ma kávézóként működik. Nagyon hangulatos volt a hely.
Szabadkára érve buszunk megállt a Fasizmus terén, ahol a székesegyház is található. Átmentünk a Köztársaság terére, és ha némi nehézségek árán, de végül is bejutottunk a városházára. Az épület belseje a magyar szecesszió stílusában volt kidíszítve, a magyar népművészet különböző motívumaival kiegészítve valóban gyönyörűen nézett ki. Különösen az ülésterem tetszett a csoportnak, ahol nem sokkal látogatásunk előtt még megbeszélést tartottak a város képviselői.
A Városháza után meglátogattuk a város zsinagógáját, fotózkodtunk Kosztolányi Dezső szobránál, ahol osztályfőnökünk mesélt egy kicsit a híres író és unokatestvére, Csáth Géza fiatalkoráról, Az aranysárkány című, önéletrajzi ihletésű regényről, és arról, hogy mennyire megviselte Kosztolányit az, hogy szülővárosát a trianoni békeszerződés elcsatolta Magyarországtól.
Ezután volt egy kis szabadidőnk, ami lehetőséget adott arra, hogy aki szeretné, megnézze a mézeskalácsházat és a vasútállomást is, de voltak, akik beültek egy hűsítő üdítőre valamelyik kis kávézóba.
A következő állomás Bácskossuthfalva volt, ahol egy református templomot látogattunk meg. A helyi tiszteletes magyar földön, de mégis határainkon túl élő magyarként mesélt nekünk a település helyzetéről, az ottani magyar-szerb lakosság viszonyáról, illetve arról, hogy milyen nehézségekbe ütköznek a magyarok a szerb hatóságokkal való érintkezés során. Kiderült, hogy a jelenkori Szerbia területén az ő felekezetüké az egyetlen egyházi oktatási intézmény, egy 50 fős óvoda, ami a magyar állam támogatása nélkül nem alapulhatott volna meg, és nem működhetne.
A templomból átmentünk a Kossuth-szoborhoz, és elénekeltünk egy Kossuth-nótát.
Este Kishegyesen, egy barátságos, magyar család által üzemeltetett tanyán vacsoráztunk és szálltunk meg.
04. 07.
Második nap esőre ébredtünk Szerbiában. Összepakoltunk, elhagytuk a szállásunkat, majd a C osztály szállásán reggeliztünk. Ezután Eszék felé vettük az irányt. A határon kis várakozással, de minden probléma nélkül átjutottunk. Eszéken a Dráva mentén sétáltunk az óváros felé. A város nagy része felújítás alatt volt, ezért szűkösen fértünk el az utcákon, és sajnos sokkal kevesebbet láttunk a városból, mint szerettünk volna.
Az óvárosban, a ferences rendiek udvarában megtekintettük a bombatölcsérekből, puskahüvelyekből és gránátokból készített feszületet. Ez a Krisztus-ábrázolás legtöbbünk számára nagyon megrázó volt. Az udvarból kijőve alkalmunk adódott megnézni egy környékbeli iskola készülődését is egy tavaszi rendezvényre táncpróbáját. Érdekes volt, hogy mennyire természetesnek tűnt a diákok és a környékbeli lakosok számára, hogy a város főterén gyakorolják produkciójukat, és a hatalmas tér ellenére, megfelelő hangosító berendezés segítségével gördülékenyen zajlott a táncpróba.
A próba után elsétáltunk Eszék várának maradványaihoz. A Vízikapunál tudatosította bennünk az idegenvezető, hogy olyan helyen állunk, ami I. Szulejmán tetszését is elnyerte néhány száz évvel ezelőtt: külön élmény volt, amikor rájöttünk, hogy Zrínyiről és az eszéki híd felégetéséről, valamint ennek következményeiről pár hónappal korábban már tanultunk, így, hogy személyesen is láthattuk Eszéket, jobban megmarad bennünk ez az ismeret.
A várból visszamentünk a buszhoz, és egy többórás út után érkeztünk meg Zágrábba. Menetközben gyönyörű tájakat csodálhattunk meg a busz ablakán keresztül. Délután érkeztünk meg Horvátország fővárosába, ahol egy hosszú sétát tettünk a városban. A nap melegen sütött, kellemes hangulatot keltett az épületek bearanyozásával, és az utcán is kellemes zenék szóltak helyi előadóktól. Sajnos nem volt sok időnk Zágrábban, mert időben a szállásra kellett érnünk, pedig mindenki szívesen maradt volna még néhány órát ebben a pezsgő életű városban.
Azért így is megtekintettük a székesegyházat a Káptalandombon, ami fölénk tornyosulva lenyűgöző látványt nyújtott, és a Felsővárosban is sok-sok lépcsőt megmászva sétáltunk, hogy aztán felülről szemlélhessük meg az óváros egy részét. Bátran mondhatjuk, megérte a sok gyaloglás. Utunk közben Lego lépcsővel is találkoztunk, és megismerhettük a Jellasics-szobor elhelyezésének történetét is.
Samoborban egy hostelben szálltunk meg, ahol nagyon barátságos volt a tulajdonos és a személyzet. Nagyon finom és bőséges, meleg vacsorát kaptunk, ezután pedig kimentünk a városba nézelődni és sétálgatni. Nagyon kellemes, barátságos város Samobor – még egy kis patak is csordogál a központjában.
Este sokan társasjátékoztak, beszélgettek, miután visszaérkeztünk a szállásra. Voltak, akik inkább pihenéssel töltötték idejüket, hiszen fárasztó nap állt mögöttünk. Szűkösen fértünk el, de nagyon családias volt a hangulat ezáltal.
04. 08.
Harmadik napunkat korán és álmosan kezdtük a samobori hostelben. Egy kávé és gyors pakolás után buszra szálltunk, és megkezdtük utunkat Fiume (Rijeka), a régi Magyarország legnagyobb kikötővárosa felé. A meglehetősen hosszú buszút alatt volt időnk még visszaaludni, beszélgetni, zenét hallgatni, hajat fonni.
Megérkezés után (mosdószünetek híján) mindenki rohant az első elérhető kávézó irányába. Miután mindenki megejtette egészségügyi „sétáját”, lesétáltunk a Tratski erődhöz, ahol fél órára szabadon engedtek minket, hogy önállóan körüljárhassuk azt. A vár több pontjából is megtekinthettük a lábunk alatt elterülő Fiume városát, a festői táj szépségét több szögből is megörökítettük. A várat a Frangepánok által épített 538 (!) fokos lépcsőn lesétálva alulról is megtekinthettük később, már a város utcáiról.
Ezután megindultunk a Tengerészeti és Történelmi Múzeum irányába, és bár a csoport a sok közlekedési lámpának köszönhetően kettészakadt útközben, végül szerencsésen megérkeztünk úticélunkhoz. Körülbelül másfél órát töltöttünk a múzeumban (ami egyébként régen Batthyány Lajos kormányzó nyaralójaként funkcionált), hajómodellek, festmények és egyéb műtárgyak társaságában.
Egy hosszabb séta után a félig középkori, félig barokk stílusban épült fiumei óratorony alatt álltunk meg, hogy idegenvezetőnk megoszthasson velünk néhány érdekes információt. A kikötő felé menet útba ejtettük a Baross-emléktáblát, majd a partra leérvén megtekintettük a Skull Mátyás vasöntödéjéből való vasöntvényeket, amelyek még az Osztrák-Magyar Monarchia idejéből maradtak fenn. Szó esett még a Szent Istvánról elnevezett hadihajóról is, amit a fiumei kikötőből indítottak első küldetésére, azonban sajnálatos módon rövid időn belül elsüllyedt.
Ezután egy hosszabb szabad program vette kezdetét: volt, aki az óvárost és környékét fedezte fel, volt, aki a hullámtörőt és a kikötőt nézte meg, de olyan is akadt, aki ebéddel egybekötött városnézéssel töltötte ezt az időt. Volt alkalmunk felfedezni a helyi boltokat és kávézókat is. A nap sütött, a tenger csillogott, remek idő volt. A szabadidőnk lejártakor a reneszánsz-neobarokk építésű Horvát Nemzeti Színház előtti parkban találkoztunk, majd felszálltunk a buszra, és továbbhajtottunk crikvenicai szállásunk felé.
A panzió megtalálása közben adódtak kisebb problémák, (például az idegenvezető irányításával mindenki felcipelte a bőröndjét a dombra, miközben szállásunk a domb aljában volt), de végül bejutottunk, és elfoglalhattuk négyágyas szobáinkat. A kétfogásos vacsora után szabad program várt ránk egészen az esti tizenegy órás takarodóig. Ezalatt sétáltunk a parton, kártyáztunk, beszélgettünk az éj leszálltáig.
04. 09.
Szép időre ébredtünk, reggelink után napi ételcsomagunkat felkapva indultunk el a kikötő felé egy eldugott sétányon. A sétány végig a horvát tengerparton vezetett, ahol láttuk az ebben az időszakban elhagyatott partrészt. Ebben a nyugodt környezetben számtalan villát és nyaralót is megtekinthettünk. Az út menti pálmafák és a kikötő előtti főtér is a mediterrán nyaralások hangulatát idézte. A kikötőben már várt a hajónk, amivel megkerültük a Krk-szigeteket. Két órát töltöttünk a sétahajónkon, megcsodálva a lenyűgözően tiszta, kék vizet, a tenger adta szép látványt.
A szállásra visszafelé vezető séta után azonnal buszba ültünk, és elindultunk Opatija felé. Ott egy sétát tettünk a horvát tengerpart legromantikusabb sétányán, a híres kőbe vájt Lungomarén, melynek mentén rengeteg régi monarchiabeli magyar villát és szállodát láthattunk. Történetüket hallgatva felkerestük a Hotel Palace Bellevue-t is. A sétány végén állt egy turistákat üdvözlő női szobor, mely Opatija sokszínűségét szimbolizálja. A parton valóban rendkívül pezsgő életet tapasztaltunk, sokféle nemzet szülöttje kereste fel ezt a helyet, ami nyilván teljesen természetes a helyieknek, ugyanis turistacsalogató, szórakoztató műsorokat is láthattunk, és még a helyi gazdák terményei között is válogathattunk.
Ezután szabadidőnket kihasználva megvettük a környék legfinomabb fagyiját, majd tettünk egy sétát a parton. Mivel sok időnk volt, még ajándékot is vehettünk a közeli szuvenírboltok valamelyikében családunknak.
Sajnos az idő nem kedvezett nekünk, ránk szakadt az ég, így vissza kellett indulnunk a szállásra. Út közben megtapasztaltuk az itt gyakori jelenséget a “bórát”. Az erős széllökések és jégeső miatt utunk döcögőssé vált, egymás kezét fogva imádkoztunk, hogy épségben hazaérjünk. Sajnos mivel az eső nem csillapodott, látogatásunkat a Krk-szigetekre el kellett halasztanunk, ezért az este hátralévő részét a szálláson töltöttük: a tartalmas vacsorát követően beszélgettünk, játszottunk, kártyáztunk, társasoztunk.
04. 10.
Crikvenicában reggelre nyoma sem maradt az előző napi ítéletidőnek, kellemes napsütésre ébredtünk. Reggeli után útra keltünk tudván, hogy hosszú az út hazáig, igaz, közben azért megállunk még néhány városban, amelyek valamikor Magyarországhoz tartoztak, és jelentős személyek vagy események kötődnek hozzájuk. A buszozás azonban korántsem volt olyan fárasztó, mint gondoltuk, ugyanis meseszép tájakon át vitt utunk. Meglepő élményben volt részünk: az egyik alagútból kijőve egyszer csak a télbe csöppentünk. Az alagút előtt még idilli tavaszi táj vett minket körül, ám a másik oldalon már havas fákat, háztetőket, hegyoldalakat láttunk. Ez a mesebeli látvány aztán 20-25 perc utazás után ugyanolyan hirtelen, mint ahogyan jött, el is tűnt egy újabb alagút végén.
Hazafelé először Varasd városában álltunk meg. Itt megnéztük az Erdődyek várkastélyát. Nagyon sajnáltuk, hogy magába a várba nem mehettünk be, mivel aznap épp a városba érkezésünk előtt zárt be a múzeumi rész, így „csak” körbejártuk az így is impozáns látványt nyújtó várat.
Ezután tettünk egy sétát a barokk belvárosban, ami megannyi látnivalót kínált. Többek között megnéztük a Draskovish palotát és a Megyeházát is. Láttunk különleges kovácsoltvas alkotásokat, beleülhettünk egy hatalmas fatrónba az egyik kis utcán, sőt voltak, akik saját pénzt is tudtak készíteni maguknak egy helyi mesternél.
Sétánk során sok mindent megtudtunk a horvát-magyar történelem kapcsolódásáról is a szobrok és épületek történetének hallgatása közben.
Következő és egyben utolsó állomásunk a híres Csáktornya, a “Zrínyiek sasfészke” volt. Itt párokban vagy csapatban is felfedezhettük a várat és környékét. Sétánk közben megpróbáltunk a falak mögé látni, és elképzeltük, hogyan írhatta valamelyik szobában Zrínyi Miklós a Szigeti veszedelmet. A vár után megnéztük a honvédő háború áldozatainak emlékművét, a turulmadaras Zrínyi-emlékoszlop tövében pedig felelevenítettük a magyarórán tanultakat Zrínyi halálának rejtélyes körülményeiről is, és idegenvezetőnk is mesélt a vadászbalesethez kapcsolódó összeesküvés-elméletről.
Csáktornyáról már egyenesen Magyarország, azon belül is Budapest felé vettük az irányt, alig várva, hogy elmeséljük a kirándulás részleteit az otthoniaknak.
A nap végén fáradtan, de sok élménnyel gazdagabban tértünk haza.
Karinthy Frigyes Gimnázium
10.E osztály