Elhunyt Pilhoffer Ferenc
Ismét pótolhatatlan veszteség érte iskolánkat.
2023. október 17-én tragikus hirtelenséggel elhunyt Pilhoffer Ferenc, nyugdíjas kollégánk, iskolánk
alapító igazgatóhelyettese.
Feri bácsi nem csak a Karinthy Frigyes Gimnázium életében játszott fontos szerepet, de az egész
kerületnek meghatározó pedagógusa volt.
1962-től tanított a XVIII. kerületben. Fiatal, Zala megyéből érkezett, vidéki pedagógusként került a
fővárosba. Először a Kassa utcai iskolában volt tanító, tanár, munkaközösség-vezető, szakfelügyelő,
igazgatóhelyettes, majd a 70-es évek elejétől a Darus Iskola vezetője (alapító igazgatója) lett, ahol
1982-ig számos diákgenerációt tanított meg a tantárgyi tudáson is jóval túlmutató emberségre,
becsületre, igazságszeretetre, kitartó munkára.
1982-től egy a Fővárosi Pedagógiai Intézetbe, valamint a Művelődési Minisztériumba szóló rövid kitérő
után a szíve visszahúzta őt a kerületbe.
A Karinthy Frigyes Gimnázium (akkor még Thököly úti Állami Gimnázium) indulásakor, 1986. augusztus 1-jén
kapott igazgatóhelyettesi megbízást iskolánkban Hartai Sándor igazgató úr vezetése mellett. Nevéhez
kötődik nem csak az iskola alapítványának létrehozása (aminek egészen az elmúlt évig rendkívül aktív,
nagyon sok innovációt jegyző vezetője volt), hanem a több kerületi középiskolát is "összehozó"
tanfolyamok (idegenvezető-képző, autós iskola, pedagógiai asszisztens képző) ötlete és megvalósítása is.
Bár 1994-től már a kerületi Pedagógiai Intézet és Helytörténeti Gyűjtemény igazgatója lett, lélekben egy
percre sem szakadt el a Karinthy Gimnáziumtól.
Ő is örömmel jött és mi is mindig szeretettel vártuk az összes iskolai rendezvényen. Számíthattunk
életbölcsességére, hatalmas tapasztalatára, emberismeretére.
Szívszorító, ugyanakkor végtelenül megtisztelő tény, hogy még halála napján is járt nálunk az iskolában.
Nem tudtuk, hogy akkor látjuk Őt utoljára, de hisszük, hogy ha személyében nem is, lélekben,
szellemiségében mindig közöttünk marad.
Nagyon fog hiányozni.