A repülôút alatt kellemes érzéssel gondoltam a rám váró napokra. Szokásos évi szabadságomat indultam eltölteni Dzaoudziban, e kedves, békés, turisták által paradicsomnak tartott helyen. Igaz, nem mindig békés. Mikor öt évvel ezelôtt jártam itt, kénytelen voltam megoldani egy bûnügyet, amibe belecseppentem. Egy titokzatos alak tizedelte Dzaoudzi lakosságát. Hála tapasztalataimnak, intelligenciámnak és egyéb jó tulajdonságaimnak, amit itt idô és hely hiányában nem tudok ecsetelni, sikerült rájönnöm, hogy egy rendkívül agyafúrt vérna rancs kezdett öldöklésbe. Persze, sikerült megfékeznem ôt ennek köszönhetôen azóta ingyen nyaralhatok itt, ameddig csak jólesik. Egyesek fehér varázslónak" neveznek, amivel mások nem értenek egyet, de én igen.

            Nos, a repülôút után ­ ami nagyon kellemes volt ­ egy kevésbé kellemes hajóút következett. A legénységgel azonban hamar összebarátkoztam, a kapitány pedig kifejezetten kebelbarátommá vált ezáltal sikerült a hajóutat is élvezetessé tenni. Mikor kikötöttünk vettük csak észre, hogy a kormányoson kívül mindenki eltûnt. Kis keresgélés után bukkantunk rá a tetemekre, amelyek pôrén hevertek a fedélzeten. Kapitány barátom vészjóslóan rámnézett és kimondta, ami nekem is a fejemben motoszkált: A vérnarancs visszatért ez csak az ô mûve lehet!"

        Ó, anyám! ­ gondoltam, hiszen elôre láttam a békés vakációmat: egész végig a narancsot fogom üldözni és hatalmas igazság szeretetem miatt nem nyugszom majd egészen addig, míg meg nem találom és le nem számolok vele.

        Ezután amilyen gyorsan csak tudtam a nyaralóvillámba mentem, ahol gondnokok már tárt karokkal várt. Miután újból ruháinkban voltunk, leültünk megbeszélni a történteket. Képzeld, Leonyid, a vérnarancs visszatért!" Hát már hogy mondhatsz ilyet, kedvesem?" A hajón, amivel jöttem, minden matrózt megölt. Csakis ô lehetett, mert mind meztelenül feküdt a fedélzeten. Hidd el visszajött." Én a Leonyidra céloztam. Bernardnak hívnak." Ó, pedig azt hittem, hogy a narancsban kételkedsz." Miért kételkednék. Mit gondolsz, hova tûntek a többiek?" ­ és a folyosó felé bökött.

        Csak most tûnt fel milyen kihalt a ház. A szó legszorosabb értelmében. Ekkor határoztam el, hogy ha törik, ha szakad, a saját kezemmel facsarom ki a gaz narancsból a lelket. Gyorsan elbúcsúztam Bernardtól és hipp-hopp, három óra múlva már ott is voltam a tôlünk háromszáz méterre fekvô rendôrkapitányságon. A kapitány ugyancsak régi barátom volt ­ az ô segítségével sikerült annak idején lefülelnem a megátalkodott vérengzôt. Mégis, az ügy komolysága miatt eltekintettünk a behatóbb üdvözléstôl.

A kapitány inkább egy üveget halászott elô bambusznád szekrényébôl. Ülj csak le szólt azután és egy bambusznádból font karosszékhez vezetett. Én úgy tettem. Ezek után egy bambusznádból készült asztalra tette az üveget és két poharat. Elragadtatásom-ban majdnem felsikoltottam:         Nyállal erjesztett bambuszrügy-pálinka! A kedvencem! "Tudom, neked tartogattam." Töltött, majd miután elszopogattam az italból egy kortyot, rátértem a tárgyra. Leonyid, a Vérnarancs visszatért. "Tudom kedvesem. Már többen is panaszkodtak miatta. De hát mit tehetnék én egyedül? Csak azt vártam, hogy végre megérkezz, hiszen nélküled nem jutnánk semmire." De Leonyid, hogy mondhatsz ilyet? "Ne szerénykedj, ez az igazság." Dicséretek helyett inkább elkezdhetnénk gondolkodni azon, hogy hogyan is fogjuk el azt az elvetemült tömeggyilkost. "Igazad van."

    Ezzel hozzákezdtünk az ügy megtárgyalásához. Hossza-san beszélgettünk, majd miután besötétedett hazamentem. Más-nap hozzáláttunk elôzô délután kieszelt tervünk megvalósításá-hoz. Mivel a vérnarancs nem túl eszes gyümölcs ­ és a módszer a múltkor is bevált ­ úgy döntöttünk, megismételjük az akkori stratégiát. Egész egyszerûen ellátogattunk egy közeli narancsültetvényre és kegyetlenül leszedtünk a fákról több kiló narancsot, majd kivittük ôket a piacra eladni. A stand mögött éberen lesben álltunk. Nem telt bele sok idô és már meg is pillantottuk az ádáz vérnarancsot. Mint ôrült, ki letépte láncát vágtatott felénk a piacon át. Jól sejtettük: nem tûrhette, hogy a fajtájabelieket bántsák és megalázzák. Mikor elég közel jött, egy határozott mozdulattal kettészeltem egy erre a célra elôkészített késsel. Nyomozó barátom segítségével kifacsartam belôle annyit, amennyit csak tudtam. A tápláló vérnarancslevet az elôttünk lebzselô koldusgyerekeknek adtuk.

        Jó munka volt!" ­ szólt. Igen, Leonyid." ­ válaszoltam. Ez a párbeszéd már a kikötôben hangzott el, mivel úgy döntöttem, hazamegyek pihenni egy keveset. Érzékeny búcsút vettem mindenkitôl, majd felszálltam a hajóra.Könnyekkel teli szemekkel integettem vissza, mikor egy hang ütötte meg a fülemet.

    Csak tudnám ki az istenharagja az a Leonyid!"

    VÉGE

        Kiküldött tudósítónk (a) Hágában jártam egy VYF ( Vrijzinnig Christelijk Lyceum Youth F orum; a Youth Forum elôtti rész a rendezô iskola neve röviden VCL) nevû ifjúsági fórumon. A téma az Európai Unió bôvítése és az országok közti együttmûködés elmélyítése volt. Az EU nyolc országából valamint Lengyelországból és tôlünk érkezett egy-egy iskola hat fôs (+kisérô tanár) delegációja. Hat kérdéskörben dolgoztunk ki javaslatokat, amiket a konferencia végén átadtak az Európa Parlament egy képviselôjének. A hat kérdést egy-egy komité tárgyalta; ezekben minden országból egy ember vett részt (elméletileg az angolok például csak hárman voltak, így volt angol-mentes komité is).

        Több okból tetszett a konferencia. Persze, maga a rendezvény is érdekes volt. Ami igazán maradandó élményt nyújtott, az az egyszerre kilenc másik ország küldötteivel való együttmûködés volt, meg persze Hollandia maga. Az említett együttmûködés különbözô mértékû volt: az egyik delegáció tagjai például annyira nem tudtak angolul, hogy meg se nagyon értették, mirôl van szó. A görögök viszont olyan gyorsan beszéltek, hogy mindenki más csak nagy nehézségek árán tudta követni ôket.

        A konferencia során fiúknak végig kötelezô volt az öltöny, lányoknak (most mit írjak ide? az, hogy a ruha", elég viccesen hangzana persze, hogy anélkül nem lehet) ahhoz mérten. Külön felhívták a figyelmünket, hogy az elsô este tartandó Európai Estély még a többinél is formálisabb lesz csakugyan az volt, amíg a DJ el nem kezdett Holland nemzeti zenét, gabbert1 játszani. Mit tehettünk volna, kénytelenek voltunk öltönyben ropni elôször Scooter, majd számomra többnyire ismeretlen, leginkább a Thunderdome válogatásokat megcélzó mesterek áriáira A jelenlévô magas rangú vendégek elégedetten szemlélték a lelkes ifjúságot, videóra is vettek minket. Azért egyszer megnézném azt a felvételt.

A papír-változatban ez a kép volt a cikk háttere.

Aki volt Hollandiában, az tudja, ezért ôk akár el se olvassák a következô bekezdést. A holland kerékpárosnemzet. Nemcsakhogy mindenhol van bringaút vagy kerékpársáv, de ezeket használják is: még éjjel kettô felé is körül kellett nézni, amikor átmentem rajta. Olyan kétkerekû kultúrájuk van, hogy annak a családnak a kisfia, akinél laktunk, nem mehetett bringával iskolába. Akik olyan közel laknak, mint ô, azoknak nem szabad. Ha ugyanis ôk is úgy mennének, akkor nem férne el az összes diák gépe (több száz!), így viszont legalább a messzebbrôl járóknak nem kell gyalogolniuk. Tényleg mindenhova tekernek, diszkóba vagy buliba is. Ha bemennek a belvárosba, például vásárolni, és nem vihetik a gépet, otthagyják az utcán, persze lelakatolva. Az is igaz, hogy olyan bringákkal járnak, amiket nem lopnak el. Vendéglátó családunk mesélte, hogy amikor odaköltöztek a Távol-Keletrôl, nem vették meg egybôl scheveningeni villájukat, és a környék, ahol ideiglenesen laktak, nem volt annyira jó, mint Scheveningen 2. Elôször vettek a lányuknak, Karennek egy mountain bike-ot. Hamarosan elvitték. Vettek egy olcsóbb modellt. Elvitték. Végül vettek használtan egy igazán olcsó bringát, és próbaképpen kirakták a ház elé lakat nélkül. Miután három napig ottmaradt, úgy döntöttek, hogy ez megfelelô lesz. Máig is megvan, és be kell vallanom, hogy ugyan nem egy nagy durranás, de azért nem merném itthon kinthagyni az utcán leláncolva sem.

        A legjobban talán az utolsó nap, április 30-a, a Királynô Napja tetszett. Az egész ország ünnepelt. Az elôzô éjszaka megállt az élet, és azután elkezdôdött valami sokkal izgalmasabb. Az utcákon mindenütt koncertek, vidámpark, árusok. Éjjel aki iszik, berúgott, aki kábítószer-élvezô, beszívott. Fényes nappal Amszterdamban harminc centi magasan álltak az összetaposott sörösdobozok, sokan kirakták a hangszórókat az ablakba, szólt a gabber és az emberek kint rave-eltek az utcán. A tömeg sûrûségérôl leginkább a tûzijáték és a rakpart jutott eszembe. Az emberek narancssárgában (nemzeti szín) eszement kalapokban (dinoszaurusz, két söröspohár szívószállal), kopaszon vidultak az utcán. A csatornákon elborult vízialkotmányok közlekedtek elborult emberekkel rakva. Ezt látni kellett

- Harry -

        Kurt Cobain 1967. február huszadikán született, Aberdeenben, egy faluban száz mérföldre Seattle-tôl. Egy halott favágó -város valahol a Csendes-óceán partján... olyan hely, ahonnan elmész, nem ahová indulsz. Twin Peaks az izgalom nélkül." ­ nyilatkozta késôbb Kurt a szülôvárosáról. Az csak pletyka, hogy Washington államban több az öngyilkosság, mint máshol, az viszont igaz, hogy Aberdeenben és a szomszédos Hoquiamban az idegösszeroppanások és neurózisok aránya kétszer nagyobb, mint az országos átlag. Elsôsorban a munkalehetôségek hiánya a felelôs, és az a mindent átható érzés, hogy Aberdeen soha nem gyógyul ki agonizáló depressziójából. Kurt mesélte: az emberek itt elég egyhangúan élnek; fát kivágni, dugni, inni, aludni, megint inni, megint dugni. Nem valami lelkesítô dolog, de mást nem lehet itt csinálni."

        Kurt az irtóztató realitás elôl kilenc éves koráig a gyermekkori fantáziába menekült. Órákig beszélgetett képzelt barátjával, Bodával, mindenfelé énekelve ment és folyton Beatlest hallgatott. Akkor azonban elváltak a szülei, ami nagyon megviselte a kisfiút. Visszahúzódó lett, mert a rokonok összevissza költöztették. Két évig az apjával élt, egy lakókocsivárosban, késôbb a nagyszüleinél lakott, amit nagyon utált. A legjobb illusztrációja Kurt kiskori terrorjának a Nirvana Sliver címû száma, ami az Incesticide-on jelent meg. Anyu és apu elmentek szórakozni. Engem kiraktak Joe nagypapánál. Nagyi vigyél haza! Nagyi vigyél haza! Nagyi vigyél haza!" Az utolsó sorokat szinte már sikoltja. Nagyon utálhatta a nagyapját, mert így emlékszik vissza rá: A nagyapám egy farok, aki úgy néz ki, mint Brezsnyev, és rasszista vicceket mond."

        Kurt minél idôsebb lett, annál befelé fordulóbb is. Az Aberdeen-i gyerekek 99%-a nem tudta, mi az a mûvészet, vagy a zene. Születésükkor már favágók voltak." ­ mondta. Máskor: A középiskolában egy lány sem volt szép, úgy döntöttem, hogy egy darabig homokos leszek. Jó poén volt, bár sokszor megvertek." Kurt zeneileg is limitálva volt. Azt hallgatta, amit otthon talált, elsôsorban Beatlest. Késôbb, amikor az apjával élt, néha keményebb rockot is: Led Zeppelin-t, a Kiss-t, a Black Sabbath-ot. De olvasott a punkról is, és rögtön elkapta a Sex Pistols-láz, bár sose hallotta ôket. Elsô gitárján próbálta eljátszani, hogy hogyan is hangozhatott a punk. Az elsô punk-album, amit Aberdeenben találni tudott, a Clash Sandinista címû albuma volt. Életem nagy csalódása" ­ nyilatkozta róla Cobain ­ A Sandinista nem engedett be a punk világába, pedig már évekkel azelôtt ott lett volna a helyem."

        Aberdeenben egyetlenegy punk banda volt, Melvins nevû. Egyáltalán nem voltak népszerûek, volt hogy csak tíz ember jelent meg a koncertjükön. De Kurt mindig köztük volt. 1984-ben aztán Buzz Osborne, a Melvins gitárosa ismertette össze Kurt Cobaint Chris Novoselic-kel. Néhány hónappal késôbb megalakult az Ed, Ted and Fred nevû banda: Kurt dobolt, Chris gitározott, basszusgitáron pedig egy Steve nevû fiú játszott. Steve hamarosan véletlenül levágta a kezét egy láncfûrésszel, ezért a rövidéletû Ed, Ted and Fred feloszlott. Ebben az idôben Kurt nappal mindenféle alkalmi munkákat dolgozott, és mivel az anyja kirúgta otthonról, egy híd alatt lakott. Chris az Aberdeen-i közterület-fenntartóknak dolgozott, gyakran megesett tehát, hogy ugyanazt a hidat festette nappal, ami alatt Kurt aludt éjjel. Késôbb Kurt takarítóként dolgozott egy fogorvosnál, majd elôléptették teherautó-sofôrnek. Úgy nézett ki, hogy egész életében ezt fogja csinálni.

        Éjjelente Kurt és Chris graffitikat fújtak a házakra és a kocsikra. Persze nem olyan egyszerûeket, hogy I love Julie" vagy Black Sabbath rules", hanem durvábbakat: Abortuszt Krisztusra!", Isten buzi.", meg ilyeneket. Egy alkalommal el is kapták Kurt-öt a rendôrök, és megbüntették 180 dollárra és harmincnapi felfüggesztett fegyházra vandalizmusért. Chrisnek sikerült elszaladni.

        A Nirvana 1989-ben alakult, tagjai Kurt Cobain­gitár és ének, Chris Novoselic­basszus és Chad Channing­dob voltak. Az elsô kislemezük a Love Buzz, ami egy holland zenekar, a Shocking Blue egy számának az átdolgozása. A kislemezen még helyet kapott a Big Cheese címû szám is. A Bleach-re néhány hónapot kellett csak várni. Az egész felvétel három napig tartott. Összesen 606 dollárba került az egész." emlékszik vissza Chris. A pénzt egyébként egy Jason Everman nevû figura adta. Késôbb felvettük gitárosnak, de csak három hónapig maradt." 1989. decemberében a Nirvana már Londonban játszott, a Mudhoney elôzenekaraként. Késôbb Amerika-szerte koncertezett a Tad nevû együttessel. Eddigre a Nirvana koncertek elmaradhatatlan része volt a gitárok széttörése. Sajnos ez anyagi gondokat okozott. Chris így emlékszik vissza erre: Ez jó érzés. Legalább hetente kétszer kell csinálni. Nem próbálunk senkit elkápráztatni, nem direkt csináljuk. De minél jobban kiabálnak rád, annál valószínûbb, hogy mindent összetörsz."

        A Nirvana 1990 márciusában kezdte el a felvenni a dalokat a következô lemezéhez. Az a Butch Vig volt a producer, aki késôbb a U2 és a Smashing Pumpkins lemezein is közremûködött. Ebben az idôben született a Lithium, az In Bloom és a Polly is. A felvételek után néhány héttel Chad Channing kilépett az együttesbôl. Chad mindig is inkább jazz-dobos volt, és mi keményebb zenére kényszerítettük. Ezt nem bírta sokáig." emlékszik Chris.

        Dave Grohl ekkoriban a hülye nevû Dain Bramage (Kagy Árosodás) nevezetû hardcore-punk együttesben játszott. Épp a nyugati parton turnéztak, amikor a basszusgitáros lelépett a volt barátnôjével, az énekes pedig kiütötte magát egy zacskó heroinnal. Buzz Osborne hívta fel Kurt figyelmét a lehetôségre. A próba után Dave teljes jogú tagja lett a Nirvanának. Olyan ember kellett nekik, aki baromira veri a dobokat. Pont én kellettem. És Kurt végre talált valakit, aki énekelhette a vokált." mondta Grohl. Késôbb Kurt lakásába költöztem." folytatta Épp akkor szakított egy lánnyal, és borzalmasan összetört. Volt hogy órákig ültünk a lakásában, és egy szót sem szóltunk egymáshoz. Aztán egyszer, amikor egy koncert után hazafelé mentünk a mikrobuszban, így szólt: Nem vagyok ám mindig ilyen."

        Az amerikai légierô épp azon az éjszakán kezdte el Bagdadot bombázni, amikor a Nirvana elkezdte összegyûjteni és felvenni a Nevermind címû album számait. Az egész Kurttel kezdôdik: Van egy ötlete, amit behoz a stúdióba és elkezdi játszani. Chris meg én csak követjük ôt. Aztán néhány perc alatt kialakul, hogy hol lesznek a versszakok, a refrén és a szólók. Az egész csak játék össze-vissza, semmi komponálás vagy ilyesmi nincs." emlékszik vissza Dave. Kurt szerint: A felvétel közben iszonyú sok Jack Daniels-t és köhögés elleni szirupot ittunk. Ez inspirált. Néha azért leírtunk néhány sor dalszöveget a papírra, csak, hogy ne unatkozzunk."

        A Nevermind összes költsége 100,000 dollárra rúgott. Ez több, mint 160-szorosa a Bleach költségeinek. A lemez megjelenése után a Nirvana népszerûsége nem 160-szorosára, hanem ennél sokkal jobban növekedett. Az az együttes, amely korábban 100 -200 embernek játszott, egy csapásra világhírûvé vált. A Smells Like Teen Spirit (ami a közhiedelemmel ellentétben egy dezodor illata volt) klipjét éjjel-nappal játszották az MTV-n, késôbb pedig a Come As You Are és a Lithium is közönségsikert aratott.

        Jonathan Poneman, a Sub Pop kiadó igazgatója (ez az a kiadó, amelyik a Bleach-t megjelentette) ezt mondta a Nirvanáról a Nevermind megjelenése után: Ezt a bandát mindenki tökéletesen félreérti. Senki sem figyel arra, hogy mit is mondanak valójában. A szövegeknek nincs értelmük, a dalok csak akkor nyernek értelmet, ha mögéjük nézünk, és látjuk, hogy a döntés, hogy mit érez, a hallgatóra van bízva. Ezért tudtak tinédzserek milliói azonosulni a Nirvanával."

        Az együttes mellett Kurt életében a legfontosabb két nô volt: felesége, Courtney Love és lánya, Francis Bean Cobain. Love életében minden megvolt, amit egy rock-and-roll-gyerek csak kívánhat magának. A Grateful Dead nevû metálegyüttes gitárosának, Hank Harrisonnak a lánya, 3 éves korában kint volt az 1969-es Woodstock-fesztiválon, már elsô osztályban a szülei tanácsára kábítószer-élvezôvé vált. Love így meséli élete korai idôszakát: Fehér szemetek neveltek fel, akik azt hitték magukról, hogy hippik." Courtney tizenéves korában vetkôzéssel keresett pénzt, késôbb Tom Cruise-zal és Charlie Sheen-nel járt egy osztályba. 1990-ben alakította meg a harmadik együttesét, amelynek a neve Hole (Luk). Ebben az együttesben csak a szólógitáros férfi, a többiek nôk.

        1992. februárjában lett elsô a Nevermind az eladási listán, és ugyanebben a hónapban házasodott össze Courtney Curt-tel, Hawaii-on. A házasságkötést mindketten egy nagy adag heroinnal ünnepelték. Nem sokkal késôbb Courtney terhes lett Francis Bean-nel, erre a Vanity Fair címû amerikai magazin több oldalas cikkben vádolta azzal, hogy a gyereket szándékosan kábítószerfüggôvé akarta tenni. A Cobain család cáfolta ezt és rágalmazásért pert indítottak a magazin ellen, amit meg is nyertek.

        Francis Bean teljesen normális gyerekként született, a Nevermind pedig Európában is elsô lett. A Hole is sikert sikerre halmoz, már négy albumuk megjelent és sokan ismerik Violet és Doll Parts címû számaikat Európában is.

         A Nevermind, amely mûfajában korszakalkotó volt, után még három albumot jelentetett meg a Nirvana: az Incesticide -ot, az In Utero-t és az Unplugged In New York-ot. Aztán Kurt Cobain öngyilkos lett és a Nirvana feloszlott. Dave Grohl most a Foo Fighters frontembere, Chris Novoselic nem hallat magáról.

-Wine Saint-

        A következô két oldal két, a Karanthénnel kapcsolatos álmomról szól az egyik teljesülni látszik. Kezdjük tehát a másikkal. A VCL Ifjúsági Fórum, amirôl egy cikk már van ebben a számban, egy olyan megdöbbentô élménnyel szolgált, hogy eddig semmi hasonlót nem mertem elképzelni se. A fórum alatt a helyi iskolaújság, a V.C.L.-Nieuws, minden nap alatt megjelentetett egy számot! Ha ezt összehasonlítom a Karanthén évi két számával, akkor leesik az állam és nagyot koppan a padlón.

        Az elsô szám elolvasása után kitört belôlem az iskolaújság-író, megkerestem a stábot és mikrofonvégre kaptam ôket (kivéve a mikrofont, ami nem volt). Itt most lehetnének fényképek, mert elég sokat csináltam róluk, de a fényképészet istene másként akarta. A képeken rajta van a szerkesztôség szobája: egy otthonosan berendezett toronyszoba a suli épületében fotelekkel és egy számítógéppel, az újság eddigi számaival. Lefényképeztem még az alkotókat és munkájuk színterét, a számítógéptermet. Hasonlít a mienkre, csak valamivel nagyobb, és a közepén van egy hosszú asztal, amin a nem számítógépes feladatokat (például a rajzolás elsô stádiumát) lehet elvégezni.

        Persze ezek a különszámok csak hat oldalasak voltak, és csak a Karanthén korábbi számainak nyomdai színvonalán álltak, de egy nap alatt újságot csinálni az már komoly. Nekünk ehhez szerkesztô-áldozatra lenne szükségünk. A többi, év közbeni szám viszont igen szép. Megjelenésük a szponzori támogatás függvényében változik. Ha sok pénzük van, nyomdában készül a teljes újság, ha kevesebb, akkor is a lehetôség szerint szép megjelenésû.

        Mostantól nekünk is van esélyünk nyomdában készíteni az újságot, és emeltük az oldalszámot. Ez a mostani és a következô számunk mindenképpen ilyen lesz, mert elég komoly támogatást kaptunk (erre azért van szükség, mert az újság ára az eddigi számok önköltségét sem fedezte, a mostani viszont körülbelül háromszor annyiba kerül).

        Az év közbeni számok tartalma számomra megfejthetetlen (flamandul vannak), viszont az látszik, hogy a kiadványszerkesztô program (ugyanazt használják, mint mi az eddigi számokhoz) tördelési lehetôségeit nem használják ki annyira, mint mi. A szépen nyomtatott oldalakon a szöveg alig jobb, mintha írógépet használnának szövegszerkesztésre.

        A másik álmomat A Lap, a Toldy Ferenc Gimnázium iskolaújságának lapja valósította meg. A kétoldalt látható grafikák A Lap húsz éves jubileumi számának cím- és hátoldala, az összes eddigi címlap van rajta. Ahhoz, hogy ezt a Karanthén megérje, feltétlenül szükséges a ti közremûködésetek nem csak a vásárlás és az olvasás, de a cikkírás és a szerkesztés terén is: egyszer elballagunk Lapunk hasábjain eddig két írás jelent meg, ami nem a szerkesztôktôl vagy a mi évfolyamunkból származik. Ebbe a számba még kettô jutott az egyik a következô.

        Még!!!!!!!!!!!!! Írjatok!

-Harry-

        Amazonas ôserdô, 1996. június

        A fakitermelôk reggel óta megállás nélkül dolgoztak. A motoros fûrészek és a lánctalpas jármûvek robaja egybeolvadt a munkavezetô eszelôs ordítozásával és a fák recsegô-nyikorgó földremegtetô puffanásaival. A levegô nehéz volt, párás és szinte már elviselhetetlenül meleg. Mindenki magában morgolódott és átkozta azt a napot, mikor elvállalta ezt a melót. Most azonban már nem volt visszaút, így vigaszképpen egyre gyakrabban nyúltak a közeli patakban hûtôzô sörösdobozok után, hogy ebbôl merítsenek erôt homlokuk törölgetéséhez és az ebédszünetig hátralevô idô élve kibírásához.

        Az amerikai vállalat szigorúan szabta meg alkalmazottai pihenôidejét, mivel már így is elmaradásban voltak a projekttel, amely szerint a hónap végére be kellene fejezni a dzsungel két nagyobb faluja közt majdan épülô betonút helyének megtisztítását. Ezért ugyanakkor elég tisztességes bért kínált munkásainak.

        Brrrrrrr éles hangeffekt jelezte a délelôtti munkaidô végét, amit láthatóan mindenki megkönnyebbüléssel vett tudomásul. Leálltak a motorok, a fûrészek, a munkavezetô is abbahagyta a kiabálást, s egy percre hallani lehetett a távolban szálldosó madarak kétségbeesett rikoltozását és a patak monoton, megnyugtató csobogását.

         Te Jack! rikkantotta egy magas, sötét hajú férfi, miközben oldalbacsapta mellette álló, éppen cigarettára gyújtó társát. Figyuzz csak, láttál te már ilyet valaha?

        Jack eldobta a gyufát, gyorsan kifújta a füstöt, és a magas férfi kinyújtott karjának irányába nézett.

         Mi ez a szar? kérdezte meglepetten, amint meglátta, hogy az egyik kivágott fa törzsébôl vékony sugárban valami zöld, ködszerû füst gomolyog elô.

        A másik megvonta a vállát. Ilyennel még sose találkoztam.

        Némán álldogáltak egy darabig és nézték a különös zöld füstöt, majd Jack két slukk között megjegyezte: Na jó, ez nekem nem ér meg annyit, hogy lemaradjak a kajáról. Jössz? fordult a társához, aki bólintott, így elindultak a többiek után.

        Rio Branco, a hadsereg rádióközpontja, egy héttel késôbb

        Ebben az épületben mindig is nagy volt a nyüzsgés, de most különös nyugtalanság lengett át a termeken. Az egyik helyiség zsúfolásig tömve volt munkájukat végzô rádiósokkal, tisztekkel és közkatonákkal. Éppen egy gyenge jelet próbáltak befogni a Sol folyó körzetébôl. Recsegés és sistergés kíséretében egy férfi szaggatott, el-elakadó szavai hallatszottak. Többen gombokat nyomogattak és valamiféle szabályozókat tekergettek, míg végre tisztán vehetôvé tették az adást. Ebben a pillanatban lépett a terembe a fôkapitány. Hirtelen csend lett, vigyázzba vágták magukat és tisztelegtek. Köszönöm uraim, elmehetnek! közölte kemény, ellentmondást nem tûrô hangon a kapitány. A katonák és a tisztek sorban elhagyták a szobát, majd becsukódott mögöttük az ajtó. Na halljam, mi a helyzet?

         Sikerült kapcsolatot létesítenünk a Sol folyónál tartózkodó útépítô munkásokkal, akik állítólag már két napja elérhetetlenek. felelte az egyik rádiós, majd jobban kihangosította az adást. A férfi rekedtes, elhaló hangon könyörgött vételért.

         Itt a Rio Branco-i támaszpont. Hall minket? Vétel!

        A másik oldalról rögtön érkezett a válasz: Hála a Jóistennek, végre valaki! Segítsenek! Vétel!

         Mi a problémájuk?

        A férfi köhögni kezdett, majd hörögve válaszolt: Már megint erre fúj a szél... Kérem beszéljen érthetôen! utasította a rádiós a vonal másik végén beszélôt. Küldjenek ide azonnal egy helikoptert!

        Az eddig nyugodtan álldogáló kapitány most a fejére tett egy mikrofonnal ellátott vevôkészüléket, bekapcsolta, majd beleszólt: Itt Cheever kapitány. Mi folyik ott? Válaszoljon!

         Már csak hárman vagyunk Az az az átkozott zöld köd dadogott halkan az ismeretlen a vonal másik végén.

         Mirôl beszél? kérdezte hangosan a kapitány.

         Nem! Megint erôsödik a szél! köhögés Siessenek már! kiabálta elfúló, levegôért kapkodó hangon a férfi. Egy ideig még fogni lehetett az egyre erôsödô, fullasztó krákogást, majd csend lett. Az adás megszakadt. A rádiós még tett egy-két tétova kísérletet a vonal újraélesztésére, de maga sem gondolta, hogy sikerülni fog.

         Remélem tudják, hogy mindaz, amit itt hallottak, szigorúan titkos! mondta a fôkapitány.

         Igenis értettük, kapitány úr! felálltak, tisztelegtek, Cheever pedig elhagyta a szobát.

        Amazonas ôserdô, négy órával késôbb

        A helikopterek a vihar miatt csak négyórás késéssel értek ki a helyszínre. Az esô még mindig esett, megnehezítve így a katonák eseményrekonstrukciós feladatát. A víz áztatta földön mindenütt hullák hevertek, a legtöbbjük arcát zsebkendô vagy más anyag takarta, mindet görcsös, fekvô helyzetben érte a halál. A munkaeszközök szanaszét dobálva hányódtak, a jármûveket is mintha dolog közben hagyták volna el.

         Bármi is volt itt, elmosta az esô. jegyezte meg magának a kapitány, és kiadta a parancsot, hogy a többi érkezô gép számára szélesítsék ki a terepet. Közben elállt az esô, a katonák pedig serényen dolgoztak az ideiglenes leszállópálya kialakításán. Észre sem vették, hogy az egyik kivágott fa tövébôl lassan furcsa, zöld, ködszerû füst kezd egyre nagyobb mennyiségben elôgomolyogni

Talk Pisin - az egy óra alatt megtanulható angol

        Mintha csak három perce lett volna, hogy a géped felszállt a Cairns-i repülôtérrôl, egy ideig figyelted a Nagy Korallzátony hófehér csipkéit, amint az Air Niugini kávédarálója egyre feljebb kapaszkodott, aztán az útikönyvbe temetkeztél.

        Látogatásod nagyon fontos számunkra, de nem Te vagy az elsô, aki érintetlen partjainkra lép, pompás hegyeinket vagy gyönyörû völgyeinket járja. Az elsô telepesek úgy ötvenezer évvel ezelôtt érkeztek Ázsiából, keresztülvágva az indonéz szigetvilágon, hogy benépesítsék földünket. Ehhez képest az európaiak szinte csak tegnap érkeztek, portugál kalandorok képében, akik 1512-ben vetôdtek erre. Ôk voltak azok, akik az otthonunkat Ilhas dos Papuas"-nak, azaz a göndör hajúak szigeteinek" nevezték. 1545-ben a spanyolok keresztelték a szigeteket Új-Guineára, az afrikai Guinea után. 1870 táján jöttek elôször európai kereskedôk, hogy értékes természeti kincseink után kutassanak. Velük érkeztek az elsô misszionáriusok is, néhányan közülük rövid úton fazékban végezve életüket. A század végén holland, német és brit zónára osztották az országot. 1906-ban Ausztrália kapta a brit zóna igazgatási jogát, az elsô világháború végén pedig a németét is, mint a Népszövetségi Terület részét. A második világháború után mindkét zónát Ausztrália kormányozta Pápua Új-Guineai Terület" néven, míg a holland zónát Indonézia foglalta el 1960-ban. A függetlenségi mozgalmak 1973-ban meghozták gyümölcsüket: belsô önkormányzat vette át az irányítást. A teljes függetlenséget 1975 szeptember 16-án kiáltották ki, országunk azóta a Pápua Új-Guinea nevet viseli."

        A stewardess rövid italokat kínál, de te csak üdítôt kérsz, a reptéren autót szeretnél bérelni. Az ablakból a Korall-tengert látod. A háború jut eszedbe, amikor japán és amerikai hadak vívták itt véres ütközeteiket, természetesen mindketten hazájuk védelmében. Továbblapozol az útikönyvben.

        Magas hegyek, füstölgô vulkánok és korallszigetek vagy alacsonyan fekvô mocsarak földrajzi változatossága egyaránt jellemzi Pápua Új-Guineát. Az egyenlítôtôl délre, Ausztrália északi partjaitól alig 160 km-re a 460,700 km 2 területû ország kicsit talán kisebb Spanyolországnál vagy Thaiföldnél, de nagyobb Kaliforniánál. Új-Guinea a világ második legnagyobb szigete, de ide tartozik még vagy 600 kisebb sziget, atoll és korallzátony is. A hegyek központi magja, az Owen Stanley hegység keletrôl nyugat felé húzódik. Legmagasabb pontjától, a 4500 méteres Mount Wilhelmtôl és a tucatnyi többi csúcstól nagy folyók, mint a Sepik és a Fly kezdik útjukat a tenger felé.

        Igen, akkor talán leginkább egy terepjárót kellene kölcsönözni, és a hegyekbe is felkapaszkodni kicsit. A kapitány hangszórón közli az utasokkal, hogy hamarosan leszálltok a Jackson repülôtéren, Port Moresby központjától 11 km-re. Tétován felállsz, az elfogyasztott narancslétôl szabadulandó, a mosdót keresed.

         Smolhaus mosolyog rád a stewardess, és barátságosan mutatja az utat. Késôbb, amikor a helyi fogadóban istenesen berúgsz (longlong long wiski), és igazán sürgôs lesz, haus pekpek ­ mondja majd a kocsmáros, te már nem fogsz azon tûnôdni, mit is jelent a pekpek.

        A mosdó ajtaja mellett a vészkijáraton furcsa feliratot találsz:

        Sapos balus i bugarap, yu mas workim dispela ol samting: rausim liklik gumi, putim pinga bilong yu long hul na suim switch oli karamapim long gumi i go daun.

        Tessék? Talán analfabéta volt a címfestô? Eltelik öt perc, mire rájössz, hogy az egyes szavak oxfordi helyesírással így hangzanának:

        Suppose plane (balus = galamb) in bugger-up ( baleset) you must work-him this fellow all something: take out-him small rubber, put-him finger belong you in hole and push-him switch all wrapped up in rubber it goes down.

        Még mindig nem érted igazán, nagyon nem kéne most kényszerleszállni, itt döglenél éhen a gépben, gondolod. Szerencsére alatta felfedezed a táblát még egyszer:

        Remove rubber plug, insert finger and push the rubber switch downwards. ­ Aha!

    A Jackson repülôtéren várakozásoddal ellentétben nem Michael Jackson fogad. Sikerül egy Nissan terepjárót bérelned, már Port Moresby felé tartasz, amikor az út közepén egy táblát pillantasz meg.

    Kukába vágod a Rigó utcai diplomád, határozol, végül arra gondolsz: ezt pedig biztos az elôzô piktor öccse pingálta. A dyslexiás pápua táblafestô maffia! Zavarod már enyhébb, mint a gépen, gyorsan fordítod": work along road all cars must stop suppose you look-him red fellow mark .

    A szállodában találod meg a magyarázatot, amikor lepihenve tovább forgatod a bédekkert.

    Bár majdnem mindannyian sötét bôrû, göndör hajú, barátságosan mosolygó melanézek vagyunk, mégse keress tipikus pápua új-guineait. 3,9 millióan vagyunk, 200 különbözô kultúránk és több, mint 900 eltérô nyelvünk van. A kereskedelem és a közigazgatás nyelve az angol, sokan beszélik a motut, de leginkább mégis a pidginnel boldogulsz. Ezt a tönkrejavított angolt a század elején alkották meg, a szókincs mintegy 1500 szóra tehetô. Nincsenek esetek, még az én nevem"-et is így mondd: Nem bilong mi Talán a világ legtréfásabb nyelvének fog tûnni, de ne felejtsd el, néha ez az egyetlen kommunikációs eszköz.

    Hát igen. Ami kezdetben talán primitívnek tûnt, késôbb nagyon is logikus és szép lesz. A repülôgép balus, azaz galamb motu nyelven. Mennyivel költôibb, mint a lefordíthatatlan airplane vagy a fantáziátlan német Flugzeug, azaz repülô eszköz. A birtokos eset társaival együtt az egyszerûsítés áldozata lett, de a bilong néha még többet is kifejez. A kedvesen mosolygó misis bilong balus nem más, mint a stewardess. Sit bilong paia (shit belonging to fire) a szemét, amit elégetünk, skru bilong han (screw belonging to hand) pedig a könyök. A pápuák udvariasságát a fellow szó elôszeretettel való használata mutatja. Naispela (nice fellow) bármi, ami szép, bigpela a nagy, annyira, hogy a bálnát például bigpela pisnek (big fellow fish) nevezik. Tupela (two fellows) az éppen egy pár. Akár a cipô.

    Ahogy telnek a napok, a német gyarmatosítás emlékeit is felfedezed. Egy jó asztalos a hobellel teszi simává a fát, laim amit ráken, hogy megragassza, miközben a sange fogja össze a két alkatrészt. Ha az inas, azaz a blak pela boi lusta, vagy nem köszön szép hangos gris Got-tal, akkor a boss-boi mérgében strafe-t mér rá, kakalak -nak szólítja, esetleg raus!-t kiált rá Szótáradban szépen gyûlnek a pidgin szavak. Nyaralásod végére csinos kis szótárat állítasz össze.

    Ha kíváncsi vagy az általam összeállított pidgin-angol-magyar szótárra, küldj egy levelet ZOPO-nek, azaz nekem!

    Következzen a szokásos rejtvény. A megfejtés most egyetlen szó lesz.

    Bokis bilong musik i gat tit olsem pukpuk ( crocodile) sapos yu paitim hat, i krai aut.

    Ha nem lenne elég tiszta, ugyanaz másképpen:

    Bigpela plakpela bokis i gat waitpela na plakpela tit oltaim yu paitim em, i krai aut.

    Mirôl beszél a pápua? A megfejtéseket e-mailen ZOPO névre küldjétek! A helyes megfejtôk között 3 db kétszemélyes európai társasutazást sorsolunk ki!!!

    Az elôzô számunk-beli rejtvényre helyes megfejtés nem érkezett. (Igazság szerint egyáltalán nem érkezett megfejtés.) Így a Punikát én ittam meg! Amúgy ennyi lett volna az egész: Mist németül szemetet, mocskot jelent. A Schovit ugyanúgy hangzik, mint angolul a shove it. Azaz mindkettô olyan, mintha finom karamellát Fika néven árulnának a közértben. Hogy mit jelent a Nike arabusul, azt a Karanthénban nem szabad leírni, mert a Hutus könyörtelenül kicenzúrázza, legyen elég annyi, hogy ugyanaz, mint a pidgin puspus (pushpush), ami azért elég vizuálisan írja le a dolgot.

    -Zoltai Péter-

    Ha a sors véletlenül összehozza az embert a Michael Jordan vezette Chicago Bulls csapatával, jó gyorsan fel kell szállnia a realitás talajáról, lehetôleg még a mérkôzés feladása elôtt. Ha ez sikerült, íme néhány okos tanács a Bikák legyôzésére:

• a meccs napján cseréljük ki a Levegô Királyának 96-os Air Jordan-ját egy Reebok Shaq Attaq-re;
• dugjuk el Dennis Rodman hajfestékeit;
• csináljunk orrplasztikát Scottie Pippenen;
• fessünk egy kedves szerb jelképet Toni Kukocs gyermekarcára;
• helyezzünk merevítôt Steve Kerr legendás     könyökére;
• Ron Harpernek meséljük el, hogy idén a Los Angeles Clippers lesz a bajnok;
• csempésszünk piócákat James Edwards tar     fejének búbjára;
• rakjunk néhány bogáncsot Bill Wennington szakállába;
• Luc Longley-nek mondjuk azt, hogy ô egy     kenguru;
• és végül gurítsunk le egy szerény adag     Flóraszeptet a csodás orgánumú mágus, Phil Jackson torkán.

    Ha ezen felsorolt ötletekbôl legalább hármat sikerül megvalósítani, akkor gyôzelemittas csapatunk bátran várhatja az összecsapás kezdetét. Ha azonban nem...

-Tom-

    Az Ace Ventura I. igazi mestermû, az Ace Ventura II. pedig egy nagy lófütyi. A történelem során ekkora különbség még nem volt két folytatás között! Az elsô rész zseniális Sherlock Holmes -a Hollywoodnak megfelelôen nôi Watsonnal a második részre agyatlan mitugrásszá aljasul. A Szent Gyíkra esküszöm, ennél még Ló Béla is jobb második részt írt volna.

    A kissé hosszú kezdô poén még rendben van, aki látta a Cliffhangert, nevethet a mosómed vén. Utána nudli: közhelyes, erôltetett tréfák jönnek, amiket az elsô részbôl vett mozdulatok, fintorok egyáltalán nem dobnak fel. Hol marad az izgalmas sztori, a frappáns párbeszédek, a nagy röhögés? Sehol. Ha ugyanaz a fickó írta a forgatókönyvet, mint az elsôt, akkor közben biztosan részt vett egy agymosó programon, ha meg nem ô írta, akkor biztosan elkergették Hollywoodból kiugró IQ-ja miatt, felégetve mögötte a városokat, mezôket. Az elsô rész tele volt csavarral és minden részlet a helyén volt, itt nincsen se váratlan fordulat, se rejtély, ami felkeltené a nézô érdeklôdését. Ott nem volt egy másodperc kihagyás, itt minden ötödik percben történik valami.

    Szegény Ace Ventura ötször ilyen jó folytatást érdemelt volna. Remélem a második rész teljes bukás volt, különben képesek lesznek és csinálnak még egy hasonló szörnyûséget.

-Blero-