Van művészi vénád?
2020

A Ludwig Múzeum kortárs művészeti versenye

Van művészi vénád?

A Karinthy Frigyes Gimnázium tanulói harmadik alkalommal vesznek részt a Ludwig Múzeum által kiírt „Van művészi vénád?” című nemzetközi kortárs művészeti versenyen. Az Identitás, Gyűjtés, Pillangóhatás után a téma ezúttal a Bálványok és Idolok izgalmas világa volt.

Idén a három nevezett csapatunk közül egy jutott a döntőbe. Pál Borbála és Bakos Bernadett 12. IB osztályos tanulók alkotta páros gyönyörű koncepciójukkal, az anyaság, a nőiség mint bálvány kérdéskörét járta körül az installációjukkal. Felkészítő tanáruk Váradi Emese tanárnő volt. Tanulóink megnyerték a versenyt és az első díjjal járó Prágai bemutatkozási lehetőséget az ottani kiállításon.

Van művészi vénád?

A versenyről röviden:
A „Van művészi vénád?” nyílt, a középiskolásoknak szóló kortárs művészeti verseny 2009-ben indult Csehországban, ahol a prágai Nemzeti Galéria, a DOX Modern Művészeti Központ, a Galéria Rudolfinum és a Morva Galéria adják a pályázat támogatói hátterét. Emellett Csehországban a pályázat összekapcsolódik a legrangosabb kortárs ifjúsági művészeti díjjal, a Chalupecky díjjal. Magyarországon a Ludwig Kortárs Művészeti Múzeum vesz részt benne.

Van művészi vénád?

A művészeti verseny évről évre egyre nagyobb érdeklődést vált ki a diákok, iskolák és a galériák részéről egyaránt. Az elmúlt években több száz diák vett részt a programban és mutatta be a projektidőszakban létrehozott alkotásait. A jelentkező iskolák és diákok számára a partnergalériák a projektvezető szervezettel közösen az év során olyan programokat és műhelyeket szerveznek, melyek közelebb hozzák a résztvevőkhöz az év témáját. A téma minden évben más, és olyan izgalmas kérdésekre keressük együtt a választ, ami összekapcsolja a művészettörténet hagyományait a kor modern megfogalmazásaival. 
A diákok a tanév során közösen, csoportokban dolgoznak az adott téma kidolgozásán és megvalósításán. Az első fordulókon túljutó csapatok a kész alkotásokat eljuttatják a kiállításnak helyet adó Deák 17 galériába, ahol a legjobb alkotásokat alkotóik egy „prezentáció” keretében bemutatják. 
 A második fordulóban szakértő zsűri végighallgatja a projektbemutatókat, és kiválasztja közülük az év legizgalmasabb alkotását.  Az első helyezett az éves nagy kiállításon Prágában mutathatja be a többi ország nyertes csapatainak részvételével a munkáját.

Az online kiállítás ide kattintva tekinthető meg.

Van művészi vénád?

vanmuveszivenad2020.html