KFG Bibó István fényképei

1996 nyarán három barátommal (Aszalós Réka, Nagy Balázs, Varga György) Bolíviában és Észak-Chilében jártunk. Mivel hárman is földrajz szakon végeztünk az ELTE-n, célunk elsősorban a két ország természeti látványosságainak felkeresése volt, bár ezekben a számunkra ennyire egzotikus országokban egyszerűen nem volt semmi ami ne lett volna új és érdekes. Útitervünket úgy állítottuk össze, hogy ízelítőt kapjunk mindegyik természetföldrajzi tájegységbol. Igy tehát eljutottunk a Keleti-Andokba (Huayna Potosi), az Altiplanóra, a Nyugati-Andokba (Sajama), az Amazonas-medence nyugati peremére (Beni Bioszféra Rezervátum) és az Atacama-sivatagba, és a Csendes-óceánhoz. Az ott töltött 7 hét alatt kizárólag busszal, stoppal és egy alkalommal bérelt terepjáróval közlekedtünk. Útvonalunkat ez a térképvázlat mutatja be.

A Huayna Potosi(6088 m) nevű csúcs a Keleti-Andokban.

A miénk és más turisták sátrai a Huayna Potosi gleccserén kb. 7600 méteres magasságban. Volt olyan éjszaka amikor a sátorban -12 Celsius fokot mértünk.

Útban a Huayna Potosi csúcsa felé, napfelkeltekor megpillantottuk a az Amazonas-medencét borító felhőtengert.

Hasadékok a Huayna Potosi gleccserén.

Naplemente a Titicaca-tó partján. A tó 4000 méteren fekvő tó a világ legmagasabban fekvő hajózható tava. A kép jobb oldalán a tóba ujjszerűen benyúló félszigetek láthatók.

Bolíviai atyafi totoranád csónakon a Titicaca-tavon. Az echte ungarische bugaci csikós helyi megfelelője.

Orchideák a Nyugati-Andokból az Amazonas-medencébe nyíló völgyben, az itt haladó egykori inka út mentén.

"Gombafelhő" a bolíviai szavannán.

Naplemente a bolíviai szavannán. A tónak, melyen csónakáztunk, az adta az egzotikumát, hogy benne piranák és máshonnan áttelepített, állítólag emberre veszélytelen, kajmánok éltek. Fejünk fölött zsivajgó papagájcsapatok húztak el.

Kis csapatunk a Sajama nevű kialudt tűzhányó tetején. Bár magasságával kapcsolatban eltérő adatok vannak forgalomban, a Nyugati-Andokban magasodó hegy 6532 méteres(?) magasságával valószínűleg Bolívia legmagasabb csúcsa.

A Sajama a lenyugvó nap fényében I. Az előtérben egy kiszáradt Polylepis fa sziluettje látható. A világon ez a fafaj képes a legmagasabbra hatolni, példányait 4800 méteres magasságban is megtaláltuk. A zord életfeltételek miatt lassan növekednek, egy két méteres fa minden bizonnyal több száz éves.

A Sajama a lenyugvó nap fényében II.

A jelenleg is aktív, 6300 méter fölé magasodó Parinacota tűzhányó a Nyugati-Andokban a bolíviai-chilei határon.

Előtérben a Laguna Verde (Zöld-tó), háttérben a Licancabur tűzhányó látható. A tó a színét állítólag a benne élő algáktól kapja, a vulkánnak pedig, amellett hogy hibátlan alakú rétegvulkán, az a fő nevezetessége, hogy oldalában olyan inka sírokat tártak fel, melyben a száraz éghajlat miatt mumifikálódott holttesteket találtak.

Táj az Altiplano (a Keleti- és Nyugati-Andok között elterülő, átlagosan 4000 méter magas fennsík) nyugati részén. A sekély tavakban flamingók kutatnak élelem után. (Sajnos a flamingók nem igazán láthatók a képen).

Kaktuszaggastyán a Salar de Uyuni nevű kiszáradt sóstó egyik szigetén. Az egy nyolcad Magyarországnyi területű bolíviai sóstó kőkemény, asztallap simaságú, vakítóan fehér sóból áll.

Virágzó vadmandula(?) (Amygdalus nana) tavasszal, Budaörs közelében a Csiki-hegyekben.