Ukrajna 2012

Zsittyá! avagy utazásunk Ukrajnába

A Keleti pályaudvaron állva nem tudtam pontosan, minek nézek elébe. Milyen is egy 24 órás vonatút? Veszélyes, kényelmetlen és piszkos? Nos, bátran állíthatom, hogy habár nem a legkomfortosabb utazási forma, talán a legszórakoztatóbb, ha van társasága az embernek. Ha pedig Ukrajnába utazunk, még egy forgóváz-cserét is átélhetünk – mindezt éjjel egykor –, ugyanis az országban szélesebb a nyomtáv, mint itthon. Az utaskísérők segítőkészek, beszélnek oroszul (elvégre a vonat Moszkváig közlekedik), vehetünk tőlük csajt (mármint teát) és kis süteményeket. Ezenkívül felkeltenek minket a körülbelül három órás hajnali határátkelés-vámellenőrzés című procedúránál, mely nem túl kellemes, de lehet izgalmas, ha egy ügybuzgó ellenőrrel kerülünk szembe.

Egy konkrétabb élmény: április elsején szakadó hóesésre ébredtem – haha, áprilisi tréfa. De mégsem. Épp a Kárpátokon haladtunk át, úgyhogy inkább fel is keltem fél 7-kor, hogy megörökíthessem a jelenséget. A nap folyamán esett még az eső, kisütött a nap, majd ismét hózivatarba kerültünk. Estére beértünk Kijevbe, és egy kisbusz a szállásunkra fuvarozott minket. A szállás mondhatni tökéletes volt: két-háromágyas „kétszobás” mini lakások, fürdővel és tévével. Reggelire természetesen még palacsintát is lehetett választani, melyhez igazi erős tea dukált.

A megszokott tempóban jártuk végig a várost a következő napokban: megnéztük a Szent Mihály- és a Szent Szófia-székesegyházat, a Szent András- és a Szent Sándor-templomot, a Lavrát, láttuk A diótörőt az Operában (ahol egyébként beszélgetni is volt alkalmunk helyiekkel). Eljutottunk a Bulgakov-házba is nagy erőfeszítések során – elfelejtettek minket tájékoztatni az utcában folyó nagy volumenű építkezésről –, ahol egy interaktív tárlatvezetés során megismerhettük az író életét. A Dnyeper jobb oldalán lévő hegy tetején megtekintettük a Szivárvány-emlékművet, melytől szép kilátás nyílik Kijev nagy részére.

Napközben ukrán gyorséttermekben étkeztünk – ez számomra négynapi borscs- és kijevi csirkemell-evést jelentett. Emellett szuvenír vásárlására is volt időnk, így megnyugodtam, mikor megvehettem a gondosan kiválogatott egy kiló „konfeti”-met.

A közlekedés nagyon olcsó, átszámítva egy buszjegy 45 forintba kerül – persze a fizetések/nyugdíjak is alacsonyabbak, mint itthon.

Négy tartalmas nap után fogtuk a cókmókjainkat, és egy újabb párórás vonatozással megkezdtük utunkat hazafelé. Azonban megálltunk egy napra még egy városban, Lvovban, mely gyönyörű történelmi belvárosáról és nacionalizmusáról híres. Itt bizony már nem igazán hallottunk orosz szavakat, viszont ha nagyon kellett, mégis megértettük magunkat. Itt vettem meg az híres kulicsot (kalácsot), mely az ukrán húsvét elmaradhatatlan étele. Este a pályaudvaron még begyűjtöttem egy pár orosz nyelvű újságot, majd némi fagyos várakozás után felszálltunk harmadik vonatunkra. Egyébként a „minőség” növekvő tendenciát mutatott: az első és a harmadik kupé modernsége, vagyis inkább dizájnja fényévekkel tért el egymástól – persze ez egyáltalán nem szegte kedvünket, hiszen mindez egy jó élményt és tapasztalatot jelentett.

Így két hónappal később (is) azt gondolom, hogy jól döntöttem, hogy elmentem erre a kirándulásra, hiszen kezdetbeli félelmeim ellenére – hogy szinte nem ismerek a csoportból senkit – jól alakult minden, olyanokkal ismerkedtem meg, akikkel egyébként nem feltétlenül lett volna alkalmam. Megtudtam, milyen egy jó társasággal egy napig vasúton zötykölődni. Mi több, megismertem egy gyönyörű várost, melybe nagyon remélem, hogy lesz lehetőségem még egyszer ellátogatni.

Szerző: Laki Dóra 11.B