Angolos Fatábor 2012

 

Az idei angol két tanítási nyelvű 9. osztályoknak „TREE CAMP”-et, csak úgy, mint tavaly, Királyréten, a Fatornyos Fogadóban és környékén rendeztük meg.

 

Március végét (03.22-24.) választottuk időpontnak, remélve, hogy jobb időnk lesz, mint az előző év februárjában! Ez be is vált, gyönyörű napsütés és kellemes tavaszi időnk volt, estére pedig a fenyves rejtette hűvös fogadóban begyújtották a fával fűtött cserépkályhákat, illetve mi is felvettük a meleg pulcsit a biztonság kedvéért.

 

72 gyerek, azaz teljes létszámban a kéttannyelvű angolos osztályok (A és B) vettek részt. A tábornak a nagy (és sok kisebb) szabálya szerint kötelező volt az ENGLISH ONLY, ami valóban nagy leleményre és ékes angol szólásra késztette a gyerekeket!

 

Programok közül csak párat emelnék ki: túrázás, hajtányozás, számháború, tabu-maraton, ügyességi játékok, Anne Boleyn szerepjáték és történetírás, TV show készítés, Ki-kicsoda, Tanári quiz és még számos vicces feladat, játék.

 

Minden tanár kollégám nevében mondhatom, hogy maximálisan elégedettek voltunk a diákok teljesítményével, nagy precizitással és szívvel-lélekkel vetették bele magukat a feladatokba, nyelvgyakorlásba és mindenféle játékba. Mi magunk is remekül szórakoztunk, köszönhető ez talán annak is, hogy fegyelmezési probléma egyáltalán nem akadt a tábor ideje alatt.

 

Szeretném ezúton is megköszönni kollégáim - Szente-Varga Lilla, Simonné Kapin Magdolna, Szaszkó Elek, Kelli Massa, Bálint Gábor és Tóth Bálint -  lelkes segítségét.

 

Képek elérhetőek itt:

https://picasaweb.google.com/100703208536587794692/TreeCamp2012?authkey=Gv1sRgCL6mmJT39_G9tQE&feat=email

 

További képek (vagy 100 darab) Szente-Varga Lilla tanárnőnél elérhetők!

 

Jó böngészést kíván:

Fodor Zsuzsanna tanárnő J