Giovanni Boccaccio

Giovanni Boccaccio (1313 - 1375) Dantéhoz és Petrarcához hasonlóan firenzei származású volt. Apja, mint egy firenzei bankház utazó ügynöke Párizsban ismerkedett meg egy vagyontalan francia özveggyel, s tõle született a késobbi író - törvénytelen gyermekként - valószínûleg már Firenzében. Boccaccio Nápolyban tanult, s közben egy gazdag kereskedõ felesgének szeretõje lett, de Fiametta - így nevezte kedvesét írásaiban - hamar elhagyta. Jó barátja volt a nála alig idõsebb Petrarcának. Erre bensõséges levelezésük derít fényt. 1373-ban Firenze városa felkérte, hogy tartson elõadást Dante Comédiájáról, de betegsége miatt csak néhányat tudott megtartani. A Dante-kutatás szempontjából nagy jelentoségû az általa írt Dante-élterajz. Õ fedezte fel a kitunõ latin történetíró, Tacitus muveit. Petrarcához hasonlóan saját korában õt is latin nyelvû muvei tették ismerté Itália szerte, de az utókor inkább híres novella gyujteménye, a Decameron miatt ismeri.

A Decameron ( 1348 - 1353 ) 100 novellát tartalmazó gyujtemény. Az olasz novella szó újdonságot jelent, érdekes hírt különös történetet mesél el. A novella szerves része a fordulópont és a csattanó. Boccaccio novelláit keretbe foglalta. A mûvek között hosszabb-rövidebb összekötõ szöveg található. A Decameron kerete a következõ: az 1348-as pestisjárvány alatt hét ifjú hölgy és három fiatalember úgy határoz, hogy a járványhalál elõl egy hegyvidéki villába menekülnek. Tíz nap alatt a tíz résztvevõ mindegyike elmond egy-egy novellát az aznapra megválasztott király, illetve királynõ utasítása szerint. A naponta elmondott 10-10 novella egy elore meghatározott téma köré csoportosult.