Nemzetközi Érettségi a Karinthy Frigyes Gimnáziumban |
|
A Karinthy Frigyes Gimnázium az első középiskola Kelet-Európában, amelyet
a Nemzetközi Érettségi Bizottság
genfi központja hivatalosan elismert és feljogosított arra, hogy diákjait
a Nemzetközi Érettségire (International Baccalaureate - IB) felkészítse.
A kétéves felkészítő programot 1992 őszén vezettük be iskolánkban, s
első diákjaink 1994 májusában kiváló eredménnyel
vizsgáztak, a világon a legjobb iskolai vizsgaátlagot érték el. Azóta is minden
évben a világátlagot messze meghaladó teljesítményt nyújtanak! (Statisztika)
A programban résztvevő tanulók elsősorban a Karinthy Frigyes Gimnázium diákjai
közül kerülnek ki, akik felvételüket kérik ebbe az oktatási formába az érettségit
megelőző két tanévre. Megfelelő tanulmányi eredmény alapján az iskola pedagógusai
(a gyerek tanárai, osztályfőnöke, vezetők) döntenek, hogy a jelentkezőt alkalmasnak
találják-e a programra.
Más intézményekből is mód van a felvételre, ha az érdeklődő diák sikeresen
leteszi a különbözeti vizsgát.
Szinte évente változó az anyagi feltételek biztosításának módja. A Fővárosi
Önkormányzat 1992-óta folyamatosan támogatja a programot. Az induláshoz a Világbank
FEFA pályázatán nyertünk jelentősebb összeget, és a Minisztérium is nyújt támogatást.
Amikor ezek nem elegendőek a költségek fedezésére, a szülőktől kell kiegészítést
kérnünk. Az iskola szerény alapítványából csupán egy-egy kiváló tanulónak nyújthat
ösztöndíjat.
Az IB diplomát szerzett diákjaink mindegyike kiváló felsőoktatási intézményben
folytatja a tanulmányait. Részben anyagi források hiánya miatt elsősorban
Magyarországon, de felvettek tanulóinkat a Harvardra,
a Sorbonne-ra, Madridba és számos amerikai egyetemre is.
A Karinthy Frigyes Gimnáziumban folyó oktatás iránti rendkívüli érdeklődés
hatására mind a nyomtatott sajtó, mind az elektronikus
média folyamatosan közöl információkat a nemzetközi érettségiről. Az iskola
IB programjában szerzett tapasztalatokat felhasználják a közoktatás fejlesztésében,
a hazai érettségi koncepciójának kidolgozásához, tanári továbbképzési programokban,
hazai és küföldi konferenciákon tartott előadásokon stb.
Az IB-n angolul tanított tárgyak a Karinthy Frigyes Gimnáziumban
- Biológia
- Filozófia
- Fizika
- Földrajz
- Kémia
- Környezeti tanulmányok
- Közgazdaságtan
- Matematika
- Pszichológia
- Számítástechnika
- Történelem
- Tudáselmélet
IB PROGRAMBAN TANÍTÓ KARINTHYS TANÁROK
AZ IB BIZOTTSÁG VIZSGÁZTATÓI IS:
Bruder Györgyi - matematika (csoportvezetõ)
Cserép Szilvia - biológia
Papp Lajos - biológia
Poór István - politikai tudományok
Gróf Andrea - fizika
Paksi Tünde - kémia
Santosné Blastik Margit - spanyol
Gergely Zsuzsanna - angol
Szabadkai Bernadett - angol
Gazsó Melinda - spanyol
Jakobsenné Szentmihályi Rózsa - magyar
Büszkék vagyunk rájuk
Külföldön járnak / jártak egyetemre / dolgoznak / ösztöndíjakat kaptak
Az International Baccalaureate osztályokból
(A végzés éve szerint; zárójelben az osztályfőnök neve olvasható)
1994. (Szabadkai Bernadett)
- Villányi Zoltán - USA (Harvard)
1995. (Hutai László)
- Sztáray Mihály - USA (Colgate)
- Bányász Bojána - USA (Pomona)
- Sinkovics Andrea - USA (Hamilton)
- Szamosfalvi Bence - USA (Williams)
- Papp Zília - Japán
- Rácz Zoltán - USA (Ph.D. ösztöndíj)
- Kóré Orsolya - Franciaország (Sorbonne)
1996. (Gergely Zsuzsa)
- Halmos Sarolta - Spanyolország (Barcelona)
- Hunyadi Éva -
- Neumann Mónika - Spanyolország (Barcelona)
- Vincze Alexandra - USA (New York University)
1997. (Papp Lajos)
- Bolgár Péter - USA
- Sajber Krisztina - USA (Reed)
1998. (Baranyi Judit)
- Székely Orsolya - Franciaország (Strassbourg, Emberi Jogi Bizottság)
- Ondrusek Eszter - Németország (Manheim)
- Lomnizi Zoltán - Ausztria (Bécs)
1999. (Sándor Éva)
- Villányi Viktória - USA (Harvard, 2 év alatt 3-at végzett)
- Jakobsen Ákos - Kanada (Upper Canada College)
- Csutorás Eszter - Japán (7 év Tokióban)
2000. (Paksi Tünde)
- Daróczi Réka - USA (Williams)
- Czigler Anna - USA (Cornell)
- Tötös Veronika - USA
- Simon Dávid - USA
2001. (Gróf Andrea)
- Barta György - Kanada (Vancouveri Egyetem)
- Békés Miklós - Németország (Brémai Egyetem)
- Móricz Zsuzsa - USA (Wellesley)
- Gajdáts Rita - Japán
2002. (Papp Lajos)
- Berencsy Anna - Németország (Brémai Egyetem)
- Jelen Dóra - Németország (Brémai Egyetem)
- Kovács László - U.K. (London School of Economics)
- Vadas Flóra - Németország (Brémai Egyetem)
- Barbero János - USA
(Bíró Gabriella)
- Béres Molnár Brigitta - Olaszország (Milánói Egyetem)
2003. (Poór István)
2004. (Jakobsenné Szentmihályi Rózsa)
- Rácz Zsuzsanna - Olaszország (Milánó, Bocconi Egyetem)
- Beszédes Noémi - Olaszország (Milánó, Bocconi egyetem)
- Boda Eszter - USA (University of Pensylvania)
- Van Khanh Hoang Do - USA
- Tóth Krisztián - USA (Harvard)
2005. (Poór István)
- Csabai Enikő - Nagy Britannia (Kingston University)
- Iklódy Anna (Kingston University)
- Solymosi Amália (Kingston University)
- Vizi Bálint (Kingston University)
- Kóczán Zsóka (Cambridge Univesity) és Olaszország (Univ. of Firenze)
- László Noémi (Cambridge Univesity)
- Németh Edina Hollandia (Utrecht University)
2006. (Santosné Blastik Margit)
- Fehérvári Gábor - Németország (Mannheim) és Nagy Britannia (Reading)
- Rakadiev Emil - Németország (Karlsruhe)
- Szabó Réka - Nagy Britannia (St. Andrew's)
- Gellén Kata - Nagy Britannia (Durham)
2007. (Tamás Tünde)
- Farkas Tibor (Dundee University)
- Gulyás Csilla Nagy Britannia (University of Dundee)
- Horváth Gábor Hollandia (Maastricht Univ.)
- Károlyi László Hollandia (Maastricht Univ.)
- Nagy Anna Hollandia (Maastricht Univ.)
2008. (Sándor Éva)
- Schwéger Zsófia - USA (Wellesley College)
- Song Wei Long - USA (University of Michigan)
- Madácsi Melinda - Spanyolország (Univ. of Valencia)
- Pancsovay Dóra - Nagy Britannia (London School of Economics)
- Matyák Zsuzsa - Nagy Britannia (University of Sterling)
- Páll Orsolya - Nagy Britannia (University of York)
- Balogh Réka - Nagy Britannia (University of Dundee)
- Nagy Noémi Hollandia (Univerity of Utrecht)
- Boros Eszter Hollandia (University of Maastricht)
2009. (Drixler Ildikó)
- Kubik Tamás - USA (Sewanee)
- Bagyánszki Lili - Nagy Britannia (St. Andrews)
- Barna Eszter - Nagy Britannia (Glasgow)
- Bezeczky Balázs - Nagy Britannia (Cardiff)
- Cseke Imola - Nagy Britannia (Edinburgh)
- Liu Dan - Nagy Britannia (Cardiff)
- László Lilla - Nagy Britannia (Aberdeen)
- Márkus Nóra - Nagy Britannia (Edinburgh)
- Morgunov Alexey - Nagy Britannia (Cambridge)
- Nagy Bence - Nagy Britannia (Glasgow)
- Nguyen Hoa Viola - Franciaország (Párizs)
- Nguyen Tamás - Nagy Britannia (Cardiff)
- Pártos Balázs - Nagy Britannia (Edinburgh)