1. Bevezetés

A Halál rokona Ady Endre Vér és Arany címû kötetében jelent meg 1907-ben. Ez a vers adta Ady elsõ halál-ciklusának -a kötet nyitóciklusa- a címét. Primitívsége, ahogy egyre azt ismétli: "szeretem..., szeretem..." és a paradoxon, amit kifejez -szeretem a halált, a betegséget- sokkoló; elsõ olvasásra érthetetlennek tûnik. A nyugodt, magabiztos forma azonban fontos mondanivalót sejtet. Ennek a dolgozatnak az a célja, hogy értelmezze a halálmotívum jelentését a versben, hogy megfejtse, mi az az élmény, hangulat, vagy tudás, amit Ady kifejez versében a halál motívumával. Az esszé feladata ugyanakkor túl is nyúlik magának a versnek az értelmezésén, a versen keresztül megvilágíthatja azt a halálérzést, ami megfigyelhetõ Ady más halálos verseiben, megfigyelhetõ Ady korának más szerzõinél, sõt, más korok más szerzõinél is jelentkezik. Jelentõsége és összetettsége miatt a vers több szinten is értelmezhetõ: születésében közrejátszottak a költõ életének személyes eseményei, tetten érhetõ benne a korszellem hatása, valamint jelen van benne valami koroktól független, általános igazság is. A vers összetettsége miatt az elemzés magán a vers szövegén kívül nem nélkülözheti más írók a verssel kapcsolatos észrevételeinek vizsgálatát, csakúgy, mint Ady életrajzíróinak információit a vers keletkezési körülményeirõl, irodalomtudósok és mûvelõdéstörténészek korrajzait és a témához kapcsolódó gondolatait, valamint Ady kortársainak releváns mûveit.

2. A vers elemzése

A versnek már a címe is meglepõ. Az a három szó, hogy "A Halál rokona" tömören és egyenesen fejezi ki a költõi én halálhoz való viszonyát. A rokoni kapcsolat természetesen közelséget jelent, amit -a szerzõ életének ismeretében (halálos betegség, viszonylag korai halál)- értelmezhetünk egyszerûen úgy is, hogy a költõi én állandó közelségben él a halállal. A rokonság fogalmának ezt a "halálközelség" jelentését támasztja alá az a párhuzam, amit A Csontvázak kathedrálisában címû (A magunk szerelme/Hát imígyen sírok, 1913) verssel vonhatunk. Ennek kezdõ sora: "Halál- Úr jó szomszédom volt" hasonló A Halál rokonáéhoz, a vers pedig a halál közelségének érzésérõl szól. A címet kihangsúlyozza tulajdonképpen négyszeri elõfordulása: a vers mellett ez a ciklus címe is, valamint megjelenik a vers két kulcsfontosságú helyén: mindjárt az elsõ sorban, majd a vers végén -az elsõ megismétõdéseként- az utolsó versszakban.

A versnek bizarr témája mellett másik szembeötlõ jellegzetessége beszédhelyzetének és ritmusának egyszerûsége, monotonítása. Mind a hét versszakon ugyanaz a szerkezet vonul végig: A fõ mondatrész alanya a költõi én, állítmánya pedig legtöbbször a "szeretem" (kilencszer), illetve kétszer a "vagyok" ige. Az alárendelt mellékmondatok a fõ mellékmondat tárgyai. A tárgyi mellékmondatokbanban vannak ugyan szereplõk, de teljesen személytelenek, egy-egy szóval jellemezve. Gyakran állnak többesszámban, vagy mutató névmással helyettesítve, így is megfosztva egyéniségüktõl. Ez az énközpontú beszédhelyzet, a jelenidõ használata, a tárgyas alárendelések világossá teszik, hogy egy személyes értékrend kinyilvánításáról van szó, mégpedig -lévén a leggyakoribb ige a "szeretem"- pozitív értékrendrõl. Ez a pozitív értékrend az, ami ellentétben áll a halállal, ami olyan sokkolóan hat és magyarázatra vár.

A versszakok rímképlete és a sorok szótagszáma is végig pontosan ugyanaz: xaxa illetve 9,9,8,4. A vers lassú járású: a rímek fenntartják a ritmust, de a két rímtelen sor nem engedi felgyorsulni. A szótagszám is lassít: az elsõ és a második sorok páratlanságuk miatt, a harmadik sor rövidülése és a negyedik csonkasága folytán. Ez a hangulatnak megfelelõ, elégikus lejtést biztosít. A monotonitás, állandó ismétlõdés része, hogy a vers végén az elsõ versszak megismétlõdik, keretet adva és így mintegy újrakezdve a verset. Ez, csakúgy, mint a jelenidõ használata, idõtlenséget, állandóságot sugall a versnek. Az értékrend állandó, általános volta ugyanakkor más fénybe helyezi a "rokon" kifejezés jelentését. Ellentétben a "jó szomszéd"-dal, a rokon nem egyszerûen közel áll a költõi énhez, hanem arra is utal, hogy kapcsolatuk nem tetszõleges, hanem veleszületett és elõre elrendelt. Ady Endre A Halál rokonában kifejezõdõ értékrendje tehát a költõ személyiségének alapvetõ része.

Az alárendelt mellékmondatokban kevés az ige (az 1., 8., és 9.-et kivéve nincs is). Nincs cselekvés, nincsenek határozói mellékmondatok, nincs folytonosság, nincs történet sem. A vers állóképek sorozata, melyek sorrendjét akár tetszõlegesen fel is cserélhetnénk. A képeket elemezve az tûnik fel elõször, hogy bár a "halál" szó a vers és a ciklus címében, a kezdõ sorban és az utolsó versszakban, egyszóval fontos helyeken szerepelve elsõ olvasásra nagy hangsúlyt kap, a versben tulajdonképpen csak -igaz, nagy betûvel kiemelve és "nagy" illetve "szent" jelzõkkel illetve- mindössze négyszer szerepel, ebbõl is egy ismétlés, kettõ pedig ugyanabban a sorban van. Emellett a többi kép sem közvetlenül a halállal kapcsolatos. Szemben más halál-versekkel -az egész Halál lovai a halál allegóriája, a Halál a síneken plasztikusan ábrázolja a halál pillanatát, a Sírni, sírni, sírni a temetést- a Halál rokonában a halál mellõzöttsége mellett a halálnak semmilyen más kísérõjelensge -koporsó, testamentum stb.- nem szerepel. A Halál rokona tehát nem egyszerûen a halálról szól: a halál mint önmagán túlmutató szimbólum szerepel a versben.

A halál helyett hagyományosan negatív töltésû képek szerepelnek. A képek tárgya lehet semleges, (pl.: mezõ, világ, nõ) avagy nemritkán pozitív (szerelem, rózsa, béke), illetve negatív (lemondás, sírás, sírók, betegek, elmenõk); a képek érzelmi töltését a hozzájuk társuló negatív jelzõk adják: tûnõ, beteg, hervadó, bánatos, szomorú, kísértetes, intõ, dér-esõs, hideg, õsz, fáradt, csalódott, rokkant, borús. A hatodik versszak egyetlen kép: a világot írja le, amire a harmadik részben majd visszatérek. A költõ nem a halált szereti, hanem a melankóliát. A melankólia és a "szeretem" ellentéte jellemzi a verset: a halál csak mintegy a melankólia szimbólumaként, közös nevezõjeként szerepel a versben. A harmadik versszak harmadik sorában ezt egyértelmûvé is teszi a költõ: nem a halált szereti, hanem annak csak játszi mását. A halál tehát valami mást szimbolizál, és a költõ csak azért használja ezt a szimbólumot, mert nincs igazán jó szó helyette -a "melankólia" kifejezést csak kényszerûségbõl használtam.

Az ötödik és a hatodik versszak némiképp eltér az elsõ négytõl: a melankólia általános kifejezése mellett részben önmaguk magyarázzák azt, részben pedig olyan területekre utalnak, amelyek a szimbólum további magyarázatával szolgálnak. Az ötödik versszak bizonyos képei -béke; bölcsek, poéták, betegek menedéke-a korábbiakkal ellentétben részben pozitív értéket is hordoznak. Bár látszólag nem egyeztethetõek a halál és a melankólia hétköznapi jelentéseivel, valójában lényegi tulajdonságaikra utalva pontosítják azok jelentését és értelmezik a szimbólumokat. Hagyományos "szomorúság" jelentésük helyett inkább a "passzív"-ra irányítják a figyelmet: a "fáradt lemondást" is ennek megnyilvánulásaként értelmezhetjük. Új, semleges jelentést adva a halálnak, ezek a képek oldják a szimbólum ellentétét a "szeretem" állítmánnyal. A hatodik versszak pedig amiatt különleges, hogy egyetlen tárgya a világ, többféle -negatív- jelzõvel illetve. Ez a kép utal a vers hangulatának gyökereire, aminek elemzése majd az ötödik rész feladata lesz.

3. A költõ személyes élményeinek hatása a versben

A Halál rokonát legegyszerûbben a halál közelsége érzésének megnyilvánulásaként értelmezhetjük. Ady egész életmûve bõvelkedik halál- versekben, melyek némelyike -azok mellett, melyekben a halál valami önmagán túlit szimbolizál, például A Halál-tó fölöttben az elmaradott országot- kifejezetten a halál közelségének élményét fejezik ki, pl. A Halál lovai vagy A Csontvázak kathedrálisában címûek. A Halál rokona, mint az elsõ halállal foglalkozó ciklus címadó, központi verse, Ady haláltudatának elsõ, határozott kifejezõdése.

Varga József (Varga, 1977: 222) Ady és kora címû könyvében megemlíti, hogy az egész életet végigkísérõ halálélmény kezdetei a költõ gyermekkorába nyúlnak vissza. Ady Endre ekkor a család Érdmintszenti házában lakott, ami a falu szélén, a temetõ mellett állott. Vezér Erzsébet (Vezér, 1977: 12) pedig Ady életérõl írott könyvében leírja, hogy ugyanott az Ady gyerekek rendszerint a temetõbe jártak át játszani, a félelmetes, izgalmas sírok és kripták közé. Ez a gyermekkori élmény részben magyarázhatja a késõbbi költõ tartós affinitását a halálhoz, hiszen a gyermekkori élmények nagy hatással lehetnek egy ember késõbbi életére. Ennek az élménynek a hatását mi sem bizonyítja jobban, mint a Közel a temetõhöz címû vers, ami A Halál rokona ciklusban épp A Halál rokona elõtt található. A versben a "kis temetõ a falu alján" nyilván az érmindszenti temetõre utal. Bár ebben a versben Ady a temetõ képét csak felhasználja a halál jelenlévõ gondolatának kifejezésére, nem pedig magyarázza vele azt, mégis, ez alapján feltételezhetjük a gyermekkori emlék hatását a halálaffinitás kialakulásában.

A vers értelmezése szempontjából még fontosabbak keletkezésének közvetlen körülményei. 1907, Párizs, Ady Endre tudomást szerez halálos betegségérõl, a szifiliszrõl. Valószínûleg nem véletlen, hogy épp az 1907-es Vér és Aranyban szerepel elõször halállal foglalkozó ciklus, mindjárt a kötet legelején. Mind Vezér Erzsébet (Vezér, 1977: 239), mind Varga József (Varga, 1977: 221) ezt a közvetlen halálélményt tekinti Ady haláltudata kialakulásának, így a vers keletkezése alapjának. Vezér Erzsébet (Vezér, 1977: 239) szerint a halálos betegség híre a költõt annyira megrázza, hogy minden a külvilág minden élményét ezen szûri keresztül; valamint a költõ verseiben -például a gyermekkori emlékek hatására- verseiben már korábban is kifejezõdõ rokonság a halállal ennek az élménynek a hatására fejlõdik önálló témává, ami egy külön ciklus(sorozat) létrehozását indokolja. Ez az érzés jól dokumentálódik A Halál rokona verseiben: A Párizsban járt az Õsz arról szól, hogy egy séta közben a költõ lelkén keresztülsuhan az elmúlás megrázó élménye, és A hotel-szobák lakója is -ami lehetne, az elsõ versszak alapján egy hotelszobalakó környezetének és hangulatának ábrázolása- a végére a halállal terhelõdik.

A Halál rokona versben sem a temetõ emléke, sem a költõ saját betegsége nem hagyott közvetlen nyomot, és a költõi én halálára is csak a nehezen megfogható "szeretem a szomorú órák kísértetes, intõ hívását" sorok utalnak. Mégis, nem feledhetjük, hogy ez a vers -képek sorozata, egy értékrend és egy hangulat kifejezõdése- az egész róla elnevezett ciklus alaphangjaként adja meg a ciklus hangulatát, magyarázza a halál-élményt; értelmezéséhez hozzátartozik az egész ciklus hangulatának magyarázata.

A temetõ emléke és a halál híre ugyan nem oldja fel a vers nagy paradoxonját, a "szeretem" és a halál, illetve betegség képének ellentétét. Vezér Erzsébet (Vezér, 1977: 239) ezt a paradoxont úgy próbálja meg feloldani, hogy a verset a részvét megnyilvánulásaként értelmezi: Szerinte a halálra ítélt költõ szomorúságában együttérez minden szenvedõ sorstársával, ez fejezõdik ki az elmenõk, elutazók, betegek (a haldoklók szimbólumai is lehetnének), másrészrõl a szomorúság, a melankólia, sírás, hervadás, betegség szeretetében. Ez azonban nem elég meggyõzõ, mert A Halál rokonában Ady nem csak a szenvedõk iránti szeretetét -azaz esetleg részvétét- fejezi ki, hanem ugyanakkor például a "szomorú órák kísértetes, intõ hívását" is, magát a halált, illetve a melankóliát, amit a halál jelképez. Nem valószínû, hogy ebben is a részvét megnyilvánulását kell keresnünk, és a többi kép jelentése is lehet más, noha a részvét érzése is megszólalhat bennük.

4. A korszellem megnyilvánulása A halál rokonában

Ady A Halál rokona hatodik versszakában utal a "borús" világra, sejtetve a korszellem hatását verse melankólikus hangulatának kialakulásában. A Halál rokonát Ady elemzõi is szívesen kötik a századforduló stílusiányzataihoz. Varga József (Varga, 1977: 222) a verset klasszikusan dekadensként jellemzi. Vezér Erzsébet (Vezér, 1977: 240) -részvét- elmélete kapcsán- visszautasítja ugyan a dekadens jelzõt, de ez azt is mutatja, hogy A Halál rokona, mint dekadens programvers, irodalomtudományi közhely. A Halál rokonát Kispéter András (Kispéter, 1977: 205) a szecesszióra jellemzõ alkotásként említi Ady és a szecesszió címû tanulmányában, csakúgy, mint Pók Lajos (Pók, 1972: 114) A szecesszió címû könyvében. Komlós Aladár (Komlós, 1965: 80-83) A Halál rokonát ugyan nem említi a szimbolizmusról írott munkájában, de szimbolista költõként hivatkozik Adyra, a szimbolizmust jellemzõ mûgyûjteményébe pedig Adytól éppen A Halál lovait válogatta be. Varga József (Varga, 1977: 222) is a szimbolizmus hatását említi a Vér és Arany kötet és A Halál rokona ciklus kapcsán.

Dekadencia, szimbolizmus, szecesszió: ennek a három, nagyjából századfordulós stílusirányzatnak átfedésében található a korra jellemzõ "halálesztétika"1, amit szinte minden, a kor gondolkodásmódjával és hangulatával foglalkozó munka megemlít. Pók Lajos szerint a századforduló mûveiben "gyakrabban szól az elmúlás fájdalma, a halál iszonyata, mint addig bármikor" (Pók, 1972: 114). A mûvészek tudatában a "halálfélelem orgiái vagy az elmúlás érzésének végtelen elégiái" támadnak. A korban "a halál a fõ ihletõ múzsa" (Pók, 1972: 114). A halál vonzerejét .Kispéter András (Kispéter, 1977: 205) és Komlós Aladár (Komlós, 1965: 26) is a korra jellemzõként említi. Ezt vallja Ady is 1910- ben megjelent Így is történhetik címû novelláskötetének elõszavában: "Hiszek abban, hogy az igazi dal onnan szól, ahol már a halál a birtokos úr."2 A halálesztétika persze nem minden ok nélkül jellemezte a századforduló mûvészetét a korabeli társadalom válsághangulatának természetes gazdasági-társadalmi okai voltak.

A hatodik versszakban Ady a világ csalódottságáról beszél: A kiábrándulás a tizenkilencedik századi tudományos-technikai fejlõdésbõl a válsághangulat alapja. A kor embere és mûvésze megrettent az ipari tömegtermelés nyújtotta sivárságtól, az új, monoton életformától, ahol a gyárakban és hivatalokban az emberek gépekként dolgoznak. Elutasították a tömegtermelés következményeként fellépõ konformizmust, -ez a mûvészetbem is jelentkezett, hiszen az igények növekedésével itt is megjelent a tömegtermelés: a mûvészet iparrá vált- ami az egyéniség elnyomásával fenyegetett, társadalmi értelemben is, a szemforgatóan célszerû polgári elkörcsökön keresztül. Kiábrándultak a mechanikusként jellemzett materializmusból, aminek könyörtelen szabályszerûsége szintén a tehetetlenség, reménytelenség és az egyéniség halálának érzését hozta. Ennek következtében még a logikában is ellenséget, a kapitalista-materialista világ kiszolgálóját látták. Ady a vallásosság hanyatlására is utal ("aki [a világ] nem hisz"), ami szintén a materializmus következménye volt; Wagner ebben látta a világ fõ baját. (Pók, 1972: 114)

A világ beteg, "megrokkant, megállott", ez a "mal du siécle", a század betegsége. Szerb Antal (Szerb, 1980: 667) szerint nem volt még egy olyan kor, "amelyben annnyira határozottan érezték volna, hogy a végén vannak valaminek, mint a XIX. század utolsó évtizedeiben."3 Ez a valami a tizenkilencedik század nagypolgári civilizációja, illetve az arisztokratikus nyugati kultúra volt -írja ugyanott. Az ennek következményeként fellépõ századvégi pesszimizmus szinte nem is világhangulat, hanem világdivat lett. De nemcsak az elmúlás érzése ihlette azt a két sort, hogy: "Szeretem a beteg rózsákat, Hervadva, ha vágynak, a nõket." A betegség szeretete jellemzõ a korra: a század betegségével jár, hogy a századvég embere korábban soha nem tapasztalt érdeklõdést kezd mutatni testi-lelki bajai iránt. "Segítségül hívják az ördögöt, hogy modernebbek és betegebbek legyenek." -utal Szerb Antal (Szerb, 1980: 669) a betegségek divatjára.

A halál és a betegség szeretete ugyanakkor kiábrándító világ megvetésének szimbóluma is. Tudatosan vagy tudattalanul, a "bohém", "polgárpukkasztó" mûvészek szembenállásukat fejezik ki fordított értékrendjük hangoztatásával. A hagyományosan pozitív értékeket, az életet és az egészséget a társadalom közönségességével azonosítják, ezzel szemben pedig a halált és a betegséget magasztalják.4 Úgy gondolják: az abnormalitás, a testi-lelki fáradtság és betegség a zsenik ismertetõjegye; finom idegrendszerüket éppen ez teszi érzékennyé a magasabbrendû szépség élvezetére. Ugyanakkor az irracionális tisztelete (a halál és a betegség szeretete az) lázadás a kor materializmusa, rideg racionalizmusa ellen is. A halál pedig -középkori értelméhez hasonlóan- az élet ellentéte és a kivonulás az életbõl jelképén túl a túlvilág, egy magasabbrendûnek tartott transzcendens lét kapujaként szerepel. A halál szeretetén tehát nem csak a pusztulás szeretetét kell érteni. "A nagy érthetetlennek, melynek kebelén élünk, mint egy sötét erdõben, a legláthatóbb, legdrámaibb megjelenése a halál...szimbóluma a nagy misztériumnak." -idézi Komlós (Komlós, 1965: 27) Balázs Bélát. A "nagy Halál, a szent Halál játszi mását" említve pedig Ady is arra céloz, hogy a halált önmagán túlmutató szimbólumként használja.

Ady versének kor-szerûségét az említett utalások mellett osztrák kortársának, Felix Dörmann- nak az Amit én szeretek címû mûvével vonható párhuzam igazolja. A két költõ valószínûleg nem tudott egymásról, így verseik hasonlósága a korszellem hatásának tudható be. A két versnek a szerkezete is hasonló: ez is személyes, pozitív értékrend, képek sorozata, melyek mind a "szeretem" állítmány tárgyai. A "halál" itt sem a "halált" jelenti, a költõ csak azt a dalt szereti, amelybe beleszövõdik egy halál-panasz, messzirõl. A többi tárgy A Halál rokona világához hasonló, melankólikus hangulatot áraszt (pl.: kék holdfényben fürdõ partfok, fekete vész), egyes képek pedig szinte egyeznek, pl.: a hervadt virág és hervadt nõ a betegség szeretetét fejezik ki, ami az utolsó sorban is megnyilvánul, az abnormalitás tiszteletével együtt. Az elsõ versszak utolsó sorát pedig a részvét megnyilvánulásaként is értelmezhetjük.

5. A vers értelmezésének egyetemes szintje

Amikor Varga József (Varga, 1977: 222) dekadensként jellemzi A Halál rokonát, egyúttal elavultsággal is vádolja. Szerinte éppen a dekadenciára jellemzõ értékrendje miatt nem lehet ma már korszerû, hiszen a fin de siècle régen véget ért. A versnek tehát legfeljebb annyi aktualitása lenne, hogy a kutató vagy érdeklõdõ egy letûnt kor hangulatának aláfestését találhatná benne. Ezzel szemben Halász Elõd (Halász, 1995: 95 & 98) Nietzsche és Ady címû könyvében, bár elismeri, hogy Ady halálköltészetének a korszellem adja meg a formáját, A Halál rokonát mégis a költõ egyik legszubjektívebb megnyilvánulásának tartja. Szubjektíven pedig a költõ énjének legelemibb, predesztinált alkotórészét érti, nem pedig a személyes tapasztalatok hatását. Ezt a véleményt egyrészt a "rokon" szó "veleszületett kapcsolat" jelentése igazolja, másrészt pedig a külvilág említésének hiánya a versben. Ady ugyanis egy versszakban ugyan utal környezetére, ám hangulatát mégsem a külvilág tükrözõdéseként ábrázolja.

Ennek ellenére A Halál rokona általános értelmezése a dekadenciának az egyetemeshez való viszonyával kell kezdõdjék5. A Halál rokona legelõször is azért nem elszigetelt jelenség a mûvelõdéstörténetben, mert a dekadencia sem az: A dekadencia és a tizenkilencedik század eleji romantika meglepõ mértékben hasonlítanak egymásra; olyannyira, hogy a romantika elhúzódása6 valamint a szimbolizmus és a szecesszió korai indulása miatt a századközepi realista-naturalista vonal szinte csak intermezzonak tûnik. Közös jegyeik: halálesztétika (a romantikában pl.: Novalis), melankólia, kiábrándultság, vágy, zsenikultusz. Okaik is hasonlóak: a kapitalizmus és a racionalizmus elleni lázadás mindkettõ alapja.

A dekadencia és értékredje tehát nem elszigetelt jelenség -így A Halál rokona is túlmutat a dekadencián-, bár éppen a romantikával való nagy idõbeli és oki közelség miatt lehetne mindkettõt nagyjából a tizenkilencedik századra korlátozni és a felvilágosodás, az ipari forradalom következményeként jellemezni. Szerb Antal (Szerb, 1980: 399) azonban a mûvészettörténeti korstílusokban hullámszerû váltakozásat figyel meg: szerinte míg a reneszánsz és a klasszicizmus a racionális, addig a gótika-barokk-romantika az irracionális kifejezõdése. Ezt alátámasztja az a tény, hogy a romantika kialakulásában valóban alapvetõ szerepet játszott a ráció elleni puszta reakció, ahogy a dekadenciáéban vagy a barokkéban is.

Ezek szerint a mûvészettörténet alapvetõen két ellentétes szellemiség váltakozása. A századvéget Szerb (Szerb, 1980: 399) ugyan nem említi a hullám részeként (a hullám-elméletet a romantikánál tárgyalja), de késõbb (Szerb, 1980: 670) megvonja annak párhuzamát a romantikával, jungi terminussal7 "introvertált"-ként jellemezve õket a naturalizmus- realizmus "extrovertáció"-jával szemben, a lánc végére állítva azt. Ebben az elméletekben tehát a mûvészet és a gondolkodás két pólusra osztása fejezõdik ki. A "klasszikus-romantikus" ellentétpár szinte közhelyszámba megy az irodalomkutatásban, Rónay György (Rónay, 1978: 26) használói közt említi Fritz Strich-et, Schillert stb. A német romantika és a francia klasszicizmus különbségét például Novalis így jellemzi: "Franciaság és németség, két örök karakter, amely egy -egy országban többségre jutott." A Halál rokona a szomorúságnak, betegségnek és a halálnak a szeretetével a dekadens programvers szerepén túl irracionális programvers is lehet.

A vers gyökerei azonban a modern európai mûvészettörténetnél is mélyebbre nyúlnak. A világ két pólusra osztása a mûvészetek mellett más területeken, például a vallásban is megjelenik. A világ erõinek ellentétpárjai számos mondakörben megtalálhatóak, ráadásul az egyes felek tulajdonságai szinte mindíg egyeznek. (A jobbal pl.: együtt szerepel az élet és az ég, szemben a ballal, a halállal és földdel.) Ez a felosztás azonban nem feleltethetõ meg közvetlenül a mûvészettörténetinek: a régi rendszerben például a halál a passzivitás jelképe, míg a stílusirányzatok közül éppen a halálra koncentráló barokkot és romantikát jellemzik nyugtalanként, szemben a nyugodt klasszicizmussal. Hagyományosan passzív a sötét, (a szellemmel szemben) az anyag jelképe; a tizenkilencedik században, Goethe és Madách mûvészetében viszont éppen a szintén sötét ördög az aktív, a szellemi fél. Külön tanulmányt érdemelne a két szimbólumrendszer kapcsolata. Úgy tûnik, A Halál rokona a hagyományos szimbólumrendszer keretében is értelmezhetõ, hiszen a passzív kifejezõdésének értelmezése.

A vallásos rendszerre példa a kínai univerzizmus, ami a világot az egymással ellentétes jang és jin egységeként képzeli el, úgymint: nappal- éjszaka (ezekkel a fogalmakkal jellemzi Szerb Antal is a korstílus-hullám ellenpólusait), aktív-passzív, élet- halál. A Halál rokona ebbõl a párból a ki, "jin"-t fejezi ki, aminek az egyértelmû halálon kívül az ötödik versszakban említett passzivitásszimbólumok (béke, menedék) is jegyei. Ez az elemzés oldja fel igazából a halál és a béke, menedék ellentétét, megmutatva közös tulajdonságukat. Jin szimbólum még a hideg ("dér-esõs, hideg hajnalokon"), és az õsz is, amikor a téli jin fölénybe kerül a nyári janggal szemben. De a jin szimbólum (a nappal szemben) a hold (gondoljunk Dörmannál a holdfényes sziklára), (a fehérrel szemben) a fekete ("tornyosul fekete vész").

A pólusok azonban nemcsak ellentétesek egymással, hanem ugyanakkor ki is egészítik egymást: élet és halál egysége az egész. Ady halálgondolatának vizsgálatakor ezt hangsúlyozza Halász Elõd (Halász, 1995: 97-98) is, aki Ady pozitív haláltudatának a legbonyolultabb, ugyanakkor legmélyebb magyarázatát adja: Ady belsõ kozmoszának éppúgy része az élet, mint a halál -mondja8. Ezt bizonyítják Ady halál-versei mellett egyenlõen nagy számú élet- versei, illetve az élet témájának a haláléhoz hasonló burjánzása (egységüket legjobban Az Élet-Halál titkai címû ciklus szemlélteti). A két ellentétes, egymást kiegészítõ fél jelenléte Ady mûvészetében sejteti a költõ igényét a két fél együttese adta teljesség elérésére, amit Halász Elõd is hangsúlyoz.

A Halál rokona halálvágya tehát a más versekben jelentkezõ életvággyal alkot egységet. Halász Elõd (Halász, 1995: 99-100) azonban rámutat: Ady számára a halál fontosabb, õ ezt tartja "kozmoszának mindent betöltõ alapjá"-nak. Ez az, ahonnan minden származik, és ahová minden visszatér. Ady a halálon keresztül van kapcsolatban élet és halál egységével, a Mindennel, aminek -mint a legmagasabbrendû létformának- az elérése a legfõbb vágya. A halálon keresztül a teljességet kívánja elérni. "Ennek az adottságnak az ösztönös megnyilvánulása a halál utáni vágy, a feloldódni akarás, a sóvárgás, hogy beléphessen az örök körforgásba, vagyis: a pozitív haláltudat" (Halász, 1995: 99) "Odaadás ez, teljes passzivitás." (Halász, 1995:103)9- A Halál rokona valóban a halálvágy kifejezõdése, ami azonban a itt köznapitól eltérõ, annál mélyebb jelentéssel bír.

6. Befejezés

A Halál rokona elemzésekor valójában ennek, a harmadik értelmezési rétegnek a feltárása volt a végsõ célom. Azt az egyetemes mondanivalót próbáltam megragadni a versben, amit már elsõ olvasására is észrevettem, és amihez Halász Elõd magyarázata áll a legközelebb. Nem osztottam Varga József nézetét, miszerint A Halál rokona a dekadencia elmúlásával elavult volna; mindíg is hittem, hogy ma is ugyanannyira édemes elolvasni, mint régebben. Vezér Erzsébet azon a véleményét pedig, hogy A Halál rokonát "csupán" a halálos betegség ihlette volna, kevésnek éreztem. A korábbi értelmezésekkel azonban csak mint kizárólagos magyarázatokkal nem értek egyet, a teljes elemzés különbözõ rétegeiként mindegyiknek helyet adok. A Halál rokonában a halálmotívumnak három jelentésszintje van. A vers keletkezési körülményei bizonyítják, hogy a motívum kifejezi a költõ betegsége következtében kialakult haláltudatát. A kor gondolkodásmódjának leírásai mutatják, hogy utal a századforduló válsághangulatára. A mûvészettörténeti fejlõdéssel és vallással vonható párhuzamok pedig rámutatnak, hogy az a kétpólusú világszemléletet, azon belül is az irracionálist is magában hordja.

A Halál rokona egyetemes mondanivalójának bemutatásával továbbá az volt a szándékom, hogy más, ehhez hasonló mûvek megértésére hívjam fel a figyelmet. Ady elõtt és után, ma is születnek olyan mûvek, bármely mûvészeti ágban, melyek melankólikus hangulatuk folytán képviselnek értéket. A közönség azonban gyakran nem érti irracionalitásukat, sokan egyszerûen nyomasztónak, sõt, egyenesen károsnak bélyegzik szomorúságukat. Holott a melankólia lényegében rokona a kikapcsolódásnak, mindkettõ passzivitást, pihenést, a világból való szellemi-fizikai kivonulást jelenti. Érdemes lenne megvizsgálni a melankólia és az esztécizáló mûvészet viszonyát is, hiszen a l'art pour l'art öncélúsága miatt szintén a szó bizonyos értelmében kikapcsolódás, ami a pedig a szó bizonyos értelmében melankólia.

7. Függelék

Ady Endre: A Halál rokona

Én a Halál rokona vagyok,
Szeretem a tûnõ szerelmet,
Szeretem megcsókolni azt,
Aki elmegy.

Szeretem a beteg rózsákat,
Hervadva, ha vágynak, a nõket,
A sugaras, a bánatos
Õsz-idõket.

Szeretem a szomorú órák
Kísértetes, intõ hívását,
A nagy Halál, a szent Halál
játszi mását.

Szeretem az elutazókat,
Sírókat és felébredõket,
S dér-esõs hideg hajnalon
a mezõket.

Szeretem a fáradt lemondást,
Könnyetlen sírást és a békét,
Bölcsek, poéták, betegek
Menedékét.

Szeretem azt, aki csalódott,
Aki rokkant, aki megállott,
Aki nem hisz, aki borús:
A világot.

Én a Halál rokona vagyok,
Szeretem a tûnõ szerelmet,
Szeretem megcsókolni azt,
Aki elmegy.

Felix Dörmann: Amit én szeretek

Szeretem a hervatag ajkú
nárciszt, ha a szirma bíbor
szeretem azt, kit a vad bú,
a sors s a harag letipor.

Szeretem azt, aki sápadt,
a bús-szemû asszonyokat,
akikben az alkonyi lángnak
haló tüze sohse lohad.

Szeretem a puszta kígyóit,
mert mind hûs, sima, ravasz;
a dalt, mibe sírva vívódik
egy messze halál-panasz.

Szeretem a büszke smaragdot,
oly szívtelen és halavány
szeretem, ha sugárzik a partfok
a kékszínû hold sugarán.

Szeretem, ha a bánatos illat
vad, részegítõ, nehéz,
szeretem, ha a fellegekig hat
a vizen a fekete vész.

Szeretem, szerelemmel imádom,
amit senkise szeret,
az én csodaárva világom,
mindazt, ami furcsa, beteg.

(Kosztolányi Dezsõ fordítása)

8. Bibliográfia

Ady, Endre A Halál rokona. in: Ady Endre összes versei. Szépirodalmi könyvkiadó: Budapest (1961); p.72.

Vezér, Erzsébet Ady Endre élete és pályája. Gondolat: Budapest (1977)

Varga, József Ady és kora. Kossuth Kiadó: Budapest (1977)

Kispéter, András Ady és a szecesszió. in: Tegnapok és holnapok árján: Tanulmányok Adyról. Petõfi Irodalmi Múzeum & Népmûvelési Propaganda Iroda: Budapest (1977)

Pók, Lajos A szecesszió. Gondolat: Budapest (1972)

Komlós, Aladár A szimbolizmus. Gondolat: Budapest (1965)

Szerb, Antal A világirodalom története. Magvetõ Könyvkiadó: Budapest (1980)

Dörmann, Felix Amit én szeretek. in: Tegnapok és holnapok árján: Tanulmányok Adyról. Petõfi Irodalmi Múzeum & Népmûvelési Propaganda Iroda: Budapest (1977); p.206

Halász, Elõd Nietzsche és Ady. Ictus: Budapest (1995)

Rónay, György A klasszicizmus. Gondolat, Budapest: 1978

Hoppál, Mihály & Jankovics, Marcell & Nagy, András & Szemedám, György Jelképtár. Helikon Kiadó: Budapest (1996)

von Glasenapp, Helmuth Az öt világvallás. Gondolat: Budapest (1975)

Jegyzetek

1 Balázs Béla írt a témáról ilyen címmel tanulmányt

2 idézi: Pók, 1972: 114

3 A Halál rokona 1907-ben jelent meg, de Szerb is pontosít, hogy a világvége hangulat a huszadik század elejébe is átlógott.

4 "Ez volt a bosszújuk a csúf, egészséges filisztervilággal szemben" -írja Komlós (Komlós, 1965: 24). Ugyanott a kor mûvészeitõl is idéz hasonló mondatokat: "Élni? Ezt majd a cselédek végzik el helyettünk!" (Villier de L'Isle-Adam); "A boldogoké a szép fájdalom. A fiataloké a halál poézise" (Kosztolányi)

5 A dekadencia alatt most -önkényesen- a századvégi válság- illetve pusztulásérzést, pesszimizmust értem.

6 "hivatalosan" csak 1848-ig tartott, de a század '70-es-'80-as éveiben csúcson lévõ Brahmsot is akként tartják számon

7 A jungi "introvertált" és "extrovertált" kifejezések jelentése rendkívül összetett, én is csak Szerb Antal nyomán használom õket.

8 "Azelõtt mindenki tudta hogy a halál bennünk fészkel, mint gyümölcsben a mag" -mondja Rilke a Malte Laurids Brigge feljegyzéseiiben- idézi Halász , 1995: 98 Nietzschérõl írja Halász (Halász, 1995:102), Adyhoz hasonlítva õt, hogy "A legdekadensebb zenében, a Trisztánban "(Wagner operájáról van szó)"felhangzó halálvágyban, az embernek a végtelenben való felolvadásában s szétszóródásában önmaga egyik legerõsebb, legnagyszerûbb vágyálmára ismer."